2018. október 10., szerda 21:01

Pro Nutrition Grand Prix, ahogy én láttam

Minden verseny egy kicsit más, az idei Pro Nutrition Grand Prix is más volt, mint az előző.
Kevesebb versenyző indult, de a színvonalra nem lehetett panasz, és a szervezettség is első osztályú volt.
Minden kategóriában felkészült versenyzőket láttam, és hangulat is kimondottan sportszerű volt, nem voltak sportolókhoz méltatlan megmozdulások, és a közönség is sportszerűen viselkedett.
A fogadtatásunk szívélyes, és baráti volt, többek közt ezért is szeretjük ezt a versenyt.
A bíráskodás néhány hibától eltekint korrektnek mondható, a pár hiba pedig nem volt irányított, és én jól tudom, nincs tökéletes verseny, a szervezők jó szándékához nem fért kétség, ennyi hiba egy ilyen nagy versenyen belefér.
A magyar versenyzők nagyon felkészültek voltak, és jól is szerepeltek.
Mivel nincs hivatalos eredmény listám, így megpróbálom emlékezetből leírni a magyar vonatkozású eredményeket.
Junior kategóriában Nagy Richárd nyerte a -80 kg-os súlycsoportot, majd utána az abszolút junior kategóriát is.


Ricsi remek arányainak köszönhetően, junior világbajnokhoz méltón szerepelt, nyerte az abszolútot, megérdemelten.
Női testépítésben Gyenis Judit, és Sebestyén Ágnes indult.


Judit első, Ági harmadik lett, véleményem szerint a két magyar lánynak kellett volna az első két helyen végeznie, a második helyezett román hölgy láthatóan rosszabb volt Áginál, sajnos a pontozásos sportok ilyenek, ezzel vele kell élni.
Atletic kategóriában 175 cm alatt Szűr Zoltán nyerte a kategóriáját, remek formában versenyzett, megérdemelten nyert.

2018. augusztus 24., péntek 20:03

Fontos információk a Columbu Classic-ról!

Fontos információk a Columbu Classic-ról!

Kérem, mindenki olvassa át figyelmesen!
A nevezéseket úgy továbbítom, ha a versenyző igazolja a repülőjegy foglalását.
További információk folyamatosan!

Vida Zoltán
A verseny (regisztráció, szállás) költségei

€220, -
A versenyre való regisztráció díja kategóriánként. További €20,- minden egyes kategóriára.
Az ár tartalmazza a két éjszaka szállást a 4 csillagos hotelben, reggelivel.

+ €15,-
egyágyas szoba egyedüli használattal

+ €25,-
kétágyas szoba egyedüli használattal

Figyelem!
A reptérről és a reptérre való ingyenes transzfert kizárólag a „Columbu Championship” versennyel szerződésben álló hotelben elszállásolt sportolók és vendégek vehetik igénybe.

€80,-
Vendégek részére a hotel két éjszakára reggelivel.

1-7 sportoló esetén egy, 8-15 sportoló esetén két delegált személy számára ingyenes szállást biztosítunk a hotelben két éjszakára reggelivel, ebéddel és vacsorával október 5-én és 6-án.


A verseny programja

2018. augusztus 23., csütörtök 20:37

Fontos információk az NAC Universumról!

Fontos információk az NAC Universumról!
A kategóriák változatlanok, a nevezésnél annyi a változás, hogy aki előre utalja a nevezést, annak 80 eu, aki a helyszínen nevez, annak 100 eu.
Ebben az összegben benne van a péntek, szombati szállás díja, reggelivel.
Utazási információk:
A csapat ezzel a géppel utazik, a jegy ára jelenleg 30 000 ft, poggyász nélkül.
A nevezés leadásának feltéteke a repülőjegy visszaigazolásának igazolása, illetve a világbajnoki címmel nem rendelkező versenyzőknek el kell indulniuk a Bodysport Kupán, aki rendelkezik címmel, annak pedig fel kell lépnie a versenyen!
Oda:
Péntek, nov. 23. 13:15
Budapest Liszt Ferenc - BUD
Terminál 2A
Eurowings - (EW7783)
Turistaosztály
14:55
Hamburg - HAM
Terminál 2
Vissza:
Vasárnap 25 nov. 2018
13:10
Hamburg - HAM
Terminál 2
Eurowings - (EW7782)
Turistaosztály
14:45
Budapest Liszt Ferenc - BUD
Terminál 2A
Vida Zoltán
Minden amit a versenyről tudni kell:

2018 UNIVERSE – INFORMATION – HAMBURG/GERMANY
Tribühne Hamburg/Norderstedt (www.tribuehne.de)
friday november 23th – sunday november 25th 2018

Please forward your team details, judge nominations, official entry form, flight numbers, arrival times etc. until november 14th 2018 to:
International President: Harald Hoyler, Heidhöhn 9, 27476 Cuxhaven/Germany
Phone: 0049-4751-900105 Fax: 0049-4751-900544
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2018. augusztus 09., csütörtök 18:49

Fontos információk a Pro Nutrition Grand Prix-ről!

Fontos infók a Pro Nutrition Grand Prix-ről!
Kérem, mindenki tanulmányozza figyelmesen, a kiírásban minden benne van.
A szállás nem ingyenes a versenyzők számára, a versenyzőknek az ajánlott hotelben 3 éjszaka (péntek, szombat, vasárnap) 200 euró/fő, és ez 1 helyet jelent egy dupla szobában, a Sun Garden Therme hotelben.
Zárójelben megjegyzem, hogy valószínűleg olcsóbb szállást is lehet találni a környéken, ha ez szempont.
Az utaláshoz szükséges infók:
IBAN: RO92BTRL05204202A74068XX
SWIFT: BTRLRO22CJD
BANCA TRANSILVANIA DEJ
Valamint az utalás igazolását a következő e-mail címre kell küldeni: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., legkésőbb szeptember 2-ig.
Az utalást, és a nevezést mindenkinek egyénileg kell intéznie, senki szállásfoglalását nem áll módomban átutalni.
Az utazás egyénileg történik, szerintem célszerű az azonos klubok versenyzőinek együtt utazni.
A bankett vasárnap lesz, a verseny után ugyanott, ahol múlt évben (Sun Garden Therme - a szállás is itt lesz).
Plusz költséget nem jelent, minden versenyzőt szívesen látnak.
- minden kategória nemzetközi
- nem kötelező egy adott szövetséghez tartozó klubhoz tartozni
- a regisztráció ingyenes 2018.09.2-ig.
- a regisztrációhoz szükséges dokumentumok:
-személyi igazolvány
-orvosi igazolás arról, hogy a sportoló alkalmas, vagy nyilatkozat arról, hogy saját felelősségére versenyez, ez kitölthető a verseny helyszínén!
PRO NUTRITION GRAND PRIX 2018 PROGRAM:


Első nap: 2018.09.21, péntek
17:00 - 20:00 Hivatalos mérlegelés (a szombaton fellépő kategóriák számára)
Második nap: 2018.09.23 szombat
10:00 - Szkander
10:00 – Junior testépítés
– Klasszikus testépítés
– Férfi Physique
– Női Physique
18:00 - 21:00 Hivatalos mérlegelés (a vasárnapon fellépő kategóriák számára)
Harmadik nap: 2018.09.23, vasárnap
10:00 – Fekvenyomás
10:00 – Felnőtt testépítés (férfi testépítés, 23+)
– Bikini Fitness
– Masters testépítés (férfi testépítés, 40+)

2018. június 23., szombat 07:06

WABBA VB, ahogy én láttam

A WABBA világbajnokságon VIP vendég voltam, Huszár Ernő barátom jóvoltából.
Már a Budapesti WABBA Universumon is megállapítottam, hogy a WABBA International jó úton jár, sokat erősödött, és ez most tovább folytatódott, nagy verseny sikeredett a WABBA VB-ből.
A verseny helyszíne, a hotel egyaránt nagyon jó volt, és a szervezettségre sem lehetett panasz.
A magyar csapat szereplésére sincs okunk panaszkodni, szinte minden versenyzőnk bekerült a top 6-ba.
Legjobban az olasz, spanyol csapat szerepelt, ők szerezték a legtöbb érmet, viszont az is igaz, ők indították a legtöbb versenyzőt.
Őket követte a portugál, és a magyar csapat, vagyis elmondható, benne voltunk az élbolyban.
Mivel az NAC VB nagyon messze volt, így csapatom nagy része a WABBA VB-re időzítette a csúcsformát, mert ez egy nívós nemzetközi verseny, aminek rangja van.
Nagyon röviden a magyar szerepléséről, néhány mondatban.
Junior testépítésben Nagy Richárd 1, Dietrich Ádám 3 lett, Ádám helyezése nem reális, 2. helyezést érdemelt volna.

Junior kategória, 1 Nagy Richárd, 3. Dietrich Ádám
Persze ilyenkor mindig elmondom, pontozásos sportág, és a 2. helyezett olasz sem volt rossz, de egyértelműen gyengébb volt Ádámnál.
Miss Fitness kategóriában 3 magyar lány indult, Kiss Zsuzsanna, Varga Viola, és Debreceni Anikó.

Miss Fitness kategória, 3. Kiss Zsuzsa, 5. Varga Viola
Mind a három lánynak döntőben lett volna a helye, nagyol jól mutattak a mezőnyben.
Sajnos azonban Debreceni Anikót nem engedték bejutni a döntőbe, talán sok lett volna, ha az első 6-ból 3 magyar, nem tudom.
Varga Viola fizikuma alapján szerintem dobogót érdemelt volna, azonban nagyon ideges volt, nem élt az arca, nem tudta kellően előadni magát.
Kiss Zsuzsa 3. lett, ő viszont térült fordult, szerintem csatában volt a 2. helyért, végül azonban 3. lett, ami jó eredmény.
Miss Fitness kategóriában Sebestyén Ágnes, és Gyenis Judit indult, mind a ketten bomba formában, borotva éles kidolgozással.

Miss figure 2. Sebestyén Ágnes, 4. Gyenis Judit

A távol kelet egzotikus világa az európai emberek víziójában mindig csábító hatással bírt, amely rengeteg misztériumot rejt magában, és vonzereje ősidőktől fogva legendás és leírhatatlan.
Magellán a híres portugál felfedező világkörüli utazása során, a bennszülöttekkel vívott csatában épp a Fülöp-szigeteken lelte halálát 1521-ben.

Nos a magyar kis létszámú különítmény nem véres harcra landolt az egzotikus szigeteken hanem egy kemény, de barátságos testépítő és fitnesz csatára az NAC égisze alatt megrendezett világbajnokságon, amelynek Cebu City adott otthont június 2-án.
A reptéren óriási meglepetésünkre egy barátságos, segítőkész és bájos hölgykoszorú üdvözölt, és az elengedhetetlen közös fotózkodást követően végigkísért a hivatalos ügyintézés minden labirintusán keresztül, egészen a transzfer ajtajáig.
Nagyon kedves és megható gesztus volt ez vendéglátóink részéről.

Román Tibor Masters 50 év feletti testépítésben indult, Vongsanti Babett (akinek 50%-ban épp távol keleti vér csörgedezik ereiben- tájföldi édesapa és magyar édesanya gyermeke), Bikini kategóriában nevezett, Raschidné Tmimi (művésznevén Padlizsán) Figure 40 év alatt, Palecián Judit Figure 40 év felett neveztek a versenyre.
Csapó Dorina eredetileg a Shape ketegóriára készült, és az elvárásoknak megfelelően hozta is a formát, amit indulás előtt Vida Zoltán a szövetség magyarországi elnöke is megerősített, de kisebb drámai fordulat következett be a regisztrációnál.
Történt ugyanis, hogy a szövetség vezetősége nem fogadta el a shape-ben való nevezését mondván, hogy az elmúlt évben megváltoztak a kategória értékelési szempontjai és vissza „lájtosították” majdnem model szintre.
Túlságosan tagoltnak ítélték meg a vállát, hátizomzatát, tömegét pedig nagynak.
Így mindenki bánatára összekerült csapattársával, Judittal, /minden lány a Cutler Győr SE team tagja/, ami pesszimizmussal töltött el mindenkit, de aztán a sors kegyéből minden jóra fordult.

Nac Világbajnokság, magyar vonatkozású végeredmények:


Bikini shape
Vongsanti Babett 2.
Fitness Figure 40 év felett
Csapó Dorina 4.
Palecian Judit 1. és abszolút fitness figure világbajnok!
Fitness Figure 40 év alatt
Rashifné Tmimi 3.
Masters testépítés 50 év felett
Román Tibor 4.

Szokásos értékelésem a Bodysport Kupáról.
Minden verseny kicsit más, és így mások a tanulságok is.
Ez a mostani Bodysport Kupára is igaz.
A versenyzők létszáma, és minősége egyaránt magas volt, a versenyzők sok kategóriában komoly fejtörést okoztak a bíróknak.
Idén új lebonyolítási rendszert próbáltunk bevezetni, ami részben bevált, az irány jó, de egyértelműen tökéletesíteni kell.
A lényege az volt, a versenyzőknek ne kelljen várniuk az eredményre, az elődöntő után egyből eredmény hirdetés következett.
A gondolat jó, de még csiszolni kell, hogy tökéletes legyen.
Idén próbáltunk új, fiatal bíróknak is több lehetőséget adni, ezért volt több csere a bírói panelben.
Azt, hogy a rutinos bíróink mire képesek, azt tudjuk, a vizsgával rendelkező, de éles helyzetben még keveset próbált bíróink teljesítményét még nem volt alkalmunk tesztelni, viszonylag keveset pontoztak.
Ezen most változtattunk, és el kell ismernem, a fiatal bírók jól teljesítettek, éles helyzetben is.
Vagyis a versenyzők, és a bírók közt is van utánpótlás, szerencsére.

A rengeteg munka nem volt hiába való, népes, és színvonalas mezőny gyűlt össze, némely kategóriában a bírákat komoly kihívás elé állították.

Részletes értékelés hamarosan.
Bodysport Kupa 2018.05.06. végeredmények


Bodysport Tehetség Kutató kupa, végeredmények

2018. május 01., kedd 18:23

Bodysport Kupa díjazása

Ígéretünkhöz híven közöljük a Bodysport Kupa Tehetség Kutató, és a délutáni Nemzetközi NAC, WABBA, Kvalifikációs verseny díjazását.
A mai helyzetben nem könnyű szponzorokat találni, aki pedig szponzorál, azt bizony meg kell becsülni.
Két külön verseny lesz, délelőtt a tehetségkutató, délután a kvalifikációs verseny, mindkettő szabadidős, szövetségektől független, tehát mindenki számára elérhető.