2015. július 06., hétfő 22:44

Felkészülés az őszi idényre: Deák István

Pistinek hosszú volt a tavaszi idény.
Jelenleg jól megérdemelt pihenő idejét tölti, ami persze nem azt jelenti, hogy nem jár edzeni, csak azt, hogy kicsit lazább edzéseket végez, és több szabadságot hagy magának az étkezésben.
Ehhez képest el kell ismerni, Pisti jó formában van, nem hízott el drasztikusan, csak annyira, mint a Frey Classic után.
Rövid egyeztetés után úgy döntöttünk, Pisti bevállal egy rövid őszi idényt, ami szeptember közepétől október végéig fog tartani.
2015. július 05., vasárnap 13:13

Felkészülés az őszi idényre: Gönye Ádám

Ádám három hét múlva kezdi a felkészülést az őszi idényre.
Ez lesz élete első idénye, szerintem jók az esélyei, remek alapokról indul.
Rövid idényt tervez, októberben kezdődik számara az idény, a tervek szerint a Herkules Trófeán, a Bodysport Tehetség Kutató Kupán, és a Superbodyn indul.
Ricsi nem volt túl szerencsés eddig az alapozásnál.
Előbb az egyik, majd a másik lábúján alakult ki körömágygyulladás, le kellett venni mind a két körmét.
Nyilván így nem tudott teljes értékű edzéseket végezni, és ez nyilvánvalóan akadályozta a fejlődésben.
Most azonban már teljesen egészséges, teljes értékű edzéseket végez, és ez meg is látszik a fizikumán.
Fister Andristól sokat remélek az őszi idényben.
Andris tavaly minden hazai korosztályos versenyét megnyerte, és 3. helyezést ért el az NAC Universumon.
Idén a hazai versenyeken a tavalyi szereplés megismétlése a cél, nemzetközi szinten pedig az első hely elnyerése az NAC Universumon.
Andris idén a WABBA Universumon is szeretne indulni, ha a költségek elérhetőek lesznek.
2015. június 27., szombat 22:03

Felkészülés az őszi idényre: Major Zsolt

Major Zsolti tavaly egy kivételével minden versenyt megnyert a kategóriájában.
Idén szintén valami hasonló szereplést tervez, nem szeretné alább adni.
Zsolti csak a nagy pénzdíjas versenyekre, és az NAC Universumra koncentrál.
Igen hosszú lesz számára az idény, szeptember 13.-tól egészen november végéig.
Földvári Attila pár éve üstökösként robbant be a magyar élvonalba.
Szinte minden hazai versenyt megnyert, Bodysport Kupát, Superbodyt, hogy csak a két leglényegesebbet említsem.
Föci a következő évben az NAC Universumon is elindult, ahol a 30 fős mezőnyben a hatodik helyen végzett.
Idén úgy döntött, ismét felkészül, és azt kell mondjam, nagyon jól döntött, mert méreteiben, arányaiban is rengeteget javult.
2015. június 13., szombat 22:35

Deák István két héttel az NAC VB után

Pisti viszonylag sikeres idényen van túl, nyert a Bodysport Kupán, jó formában versenyzett a Frey Classic-on, és negyedik lett az NAC VB-én.
A vb szereplését nem látjuk egyformán, szerintem teljesen egyértelműen a félre evés miatt úszott el a jobb helyezés lehetősége.
Pisti még nem tudott olyan szárazságot produkálni, ami a nemzetközi mezőnyben igazán versenyképes lenne, és a felnőtt mezőnyben ráadásul ennél sokkal több kell.
Viszont a vb után sikerült tartania a formát, nem hízott el drasztikusan, azt kell mondjam, meglepően jó formát mutatott a mai kontrollon.
Ricsi nem túl szerencsés a tavaly őszi NAC Universum óta.
Az Universumon alul értékelték, mind a két nagylábujján körömágy gyulladás alakult ki, az egész tavalyi felkészülés hajráját így csinálta végig.
Aztán némi pihenő után elkezdtük az alapozást, Ricsi testsúlya szépen gyarapodott, erre a nem műtött körömágy újra begyulladt.
András tavaly ősszel 3. helyezést ért el az NAC Universumon.
Első sorban a méretek miatt volt kénytelen megelégedni a 3. hellyel, mert kidolgozásban, arányaiban nem volt rosszabb riválisainál.
Így evidens, hogy idén erre próbálunk koncentrálni, hogy méretek miatt ne veszítse el a címet.
2015. június 08., hétfő 10:25

Felkészülés az őszi idényre: Gönye Ádám

A Vida Fitness-ben mindig is kiemelten kezeltük az újonc versenyzőket.
Ők jelentik a sportág utánpótlását, átalakulásuk rengeteg embert motivál, és a fizikumuk még az átlag ember által is elérhető határon mozog.
Talán ez jelenti a kategória vonzerejét, az újoncok mezőnye évről évre népesebb, és erősebb.