2008. április 29., kedd 13:31

Felkészülés a Szuper Kupára: Torma Kriszti hat héttel a verseny előtt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Kriszti második versenyidényére készül. Az első jól sikerült, szerintem a második még jobban fog. Krisztinél a fő cél az I.F.B.B. junior E.B. , ahol a cél valamelyik dobogós helyezés megszerzése, a fitness forma magas kategóriában.
Egy év óta sokat javultak az arányai, a kidolgozása is megfelelő lesz.
Képek hat héttel a verseny előtt
Nagyon fiatal, csak 17 éves, ennek dacára rendkívül céltudatos, motivált.
Az edzései során inkább visszafogni kell, mint noszogatni, hajlamos rá, hogy túl hajtsa magát.
Hathéttel verseny előtt a megfelelő állapotban van, jók az arányai, a kidolgozása is megfelelő.
Fő cél a kidolgozás javítása, és színpadi mozgás csiszolása. Minden versenyen indítom az E.B. előtt, amin lehet.
Kezdő versenyző esetében nagyon fontos a rutin megszerzése, a színpadi mozgás javítása.
Igazán az Ő esetében ez majdnem fontosabb, ugyanis a megfelelő formát szerintem biztos hozni fogja. Már csak azon múlik, meg is tudja e mutatni.
A nélkül ugyanis nem érhetjük el azt az eredményt, amit mindketten szeretnénk.

Vida Zoltán
Megjelent: 145 alkalommal