Nyomtatás
2009. szeptember 16., szerda 12:37

Interjú Dénes József testépítő bajnokkal

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

D.J.
"Érzem,hogy legalább még 60% bennem van."
Jóllehet, Dénes József neve nem cseng ismerősen a Bodysport olvasói körében,de a "veterán "korosztály valószínűleg emlékszik még rá,amikor a 90-es évek elején a semmiből bukkant fel a magyar színpadon,olyan mezőnyt utasítva maga mögé amelyikben az akkori nagy favorit Simon István is jelen volt.
Dénes akkoriban települt át Erdélyből ahol komoly testépítői karriert futott be a 80-as években még a Nicu érában.
Ebből az aspektusból tekintve tényszerűnek tűnik,hogy interjúnk nem egy névtelen,kezdő testépítővel készült.
Dénes hosszú kihagyás után újra felbukkant a színpadon.
Nézzük, hogyan vélekedik ő maga erről.


BS.
A fiatalok közül kevesen tudják, hogy Te letetted már névjegyed a testépítésben a 80-as években, 90-es évek elején /igaz elsősorban román vonatkozásban/. Aztán hosszú időre eltűntél.
Mi késztetett erre a lépésre?
D.J.
Minden 1992-ben egy pécsi vidékbajnokságon kezdődött; Nem akarták megengedni, hogy a súlycsoportomba mérlegeljek, azzal az indokkal, hogy utolsónak álltam sorba a mérlegelésnél. Fekete Ferenc azt mondta, hogy már le van zárva a mérlegelés. Ha jól emlékszem, Pintér Feri közbelépésével engedték meg, hogy bemérlegeljek a súlycsoportomba. Ez nagy lelki fájdalmat okozott.
A selejtezőn második helyen álltam, de én visszakértem az igazolványomat, meg a versenykazettámat és még a döntő előtt hazamentem.
Azóta is szégyellem, hogy ilyet tettem, mivel Békéscsabáról legalább harminc lelkes szurkoló kísért el a versenyre,köztük Gálfalvi Misi birkozó bajnok barátom is, kivel hosszú éveken keresztül együtt edzettünk Marosvásárhelyen, sőt együtt jöttünk át magyarhonba,vele készültem a továbbiakban is,minden versenyemre készséggel elkísért, segített az előkészületekben és végigtombolta a versenyem .
Magam sem találok rá ésszerű magyarázatot, hogy ezután miért tűntem el hosszú évekre a testépítésből úgy, hogy még csak nem is edzettem.

BS.
Miért döntöttél úgy, hogy mégis visszatérsz a színpadra?
D.J.
Egyszer olvastam egy hirdetést. A Scitec első naturál versenyét propagálta, amire jelentkeztem. Három hónap edzés után 68 indulóból a 7-ik lettem.
Ezután megint kimaradt 10 év edzés az életemből. Ez év februárjában újra elkezdtem komolyan edzeni, hogy bizonyítsak a páromnak és önmagamnak. Május 10-én részt vettem egy kvalifikációs versenyen Budapesten, a júniús 26-29-i a masters Európa bajnokságra, melyet Nagybányán rendeztek. Nem is ezzel a két versennyel vagyok elégedett, hanem az ez idő alatt elvégzett munkámmal, mivel 20 kg-ot leadtam és a felkészülésem teljesen "tiszta" volt. Érzem és tudom, hogy legalább még 60% bennem van.
A visszatérésemhez köszönettel tartozom az edzéslehetőség miatt a békési Fecó Fitness Stúdiónak, a békéscsabai Szofián Szilveszternek a tanácsaiért, valamint Herceg Józsefnek.

BS.
Valószínűleg kevesen emlékeznek a '91-es vidékbajnokságra Kiskunhalason, amikor egy fergeteges versenyen Simon Istvánt az akkori nagy legendát alaposan megtréfáltad.
Nyilván Te jól emlékszel erre az izgalmas összecsapásra.
Felelevenítenéd röviden azt a momentumot?
D.J.
Egyikünk számára sem volt ismeretlen a másik. Találkoztunk már nemzetközi versenyeken, igaz nem egy súlycsoportban. Mindenki azt gondolta, hogy kezdő vagyok, kivéve a győri versenyzőket, akiknek általad be lettem mutatva. A délelőtti elődöntőből bejutottunk mindketten a délutáni döntőbe.
Nagy meglepetés volt, amikor a többszörös magyar bajnok, Simon István neve helyett a verseny bíró az én nevemet mondta az első helyre. Ez a győzelem nagyban hozzájárult a magyar állampolgárságom megszerzéséhez, mivel jelöltek a válogatott keretbe, a varsói világbajnokságra. A Békés-megyei vezetőség közbe is járt Göncz Árpádnál az akkori Köztársasági elnök úrnál. Megpróbálták megsürgetni az állampolgársági kérelmem. Sikerült is, csak sajnos egy hetet késett, ezért nem tudtam kiutazni.
Aztán részt vettem Tiszaújvárosban egy pénzdíjas versenyen, de ott már mindenki tudta, hogy ki vagyok. Mindent meg is próbáltak elkövetni, hogy ne nyerjek. Végül is nehezen, de sikerült nyernem.
A felkészülésekért, és a versenyekért nagyon nagy hálával és köszönettel tartozom Zimmermann Ferencnek, az akkori békéscsabai FORCON Egyesület edzőjének, aki mindig mellettem állt és becsülettel próbált felkészíteni.

BS.
Ha már versenyről, versenyzésről esett szó, felsorolnád nekünk a legfontosabb eredményeidet?
D.J.
Eredményeim: 3-szoros román bajnok, 2-szeres ezüst érmes, 3.-szoros magyar vidékbajnok...

BS.
Most, hogy visszatértél a testépítés ádáz világába, milyen versenyekre készülsz a közeljövőben?
D.J.
Bár még mindig nem leszek olyan verseny formában, ahogy azt magamtól elvárom, de az őszi szezonban is szeretnék indulni minden számomra érdekes versenyen; Herkules kupán-Nagyváradon, Bodysport-Aréna kupán-Csornán, Temesváron a Szabadság kupán-,és ha lehet más nemzetközi versenyeken is.
Ezúton leteszem a nagy esküt, hogy jövőre már a régi formámmal csatázok ellenfeleimmel.

BS.
Meddig szándékszol versenyszinten sportolni?
D.J.
Legalább még 2 évig, lehetőség szerint minden versenyen szeretnék indulni.

BS.
Mit üzensz az utánad érkező nemzedéknek, és a Bodysport olvasóinak?
D.J.
A mostani fiataloknak üzenem, hogy a sok munka és alázat idővel meghozza gyümölcsét. Kitartóak legyenek az edzésben, igazi sportemberekhez méltóan, és így akár 40-50 éves korban is eredményesek lehetnek. Lásd: Kántor Jenő, Zimmermann Ferenc ,Lakatos Mihály ...és mások példáját.
Sok sikert kívánok mindenkinek, aki a Bodysportot olvassa és nézi!

Bízunk benne, hogy ezúttal nem tűnsz el nyomtalanul, és az a két év amit célul tűztél ki versenyidő gyanánt, meghatványozódik, hogy ezzel is örömet okozzál lelkes szurkolóidnak.
A Bodysport munkatársai nevében is kívánom,hogy hosszú ideig, eredményesen folytasd a testépítő versenyzést.
Köszönöm, hogy válaszoltál kérdéseimre.

"múmia"

Megjelent: 1259 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. január 19., kedd 17:57