Nyomtatás
2014. július 14., hétfő 10:48

Felkészülés az őszi idényre: Plumbás Ádám

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Major Zsolti és Kohári Ricsi mellett Ádám az, akitől szintén sokat remélek az őszi idényben.
Ádámnak már van nemzetközi tapasztalata, junior világbajnok volt a W.A.B.B.A. szövetségnél.
Idén nemzetközi szinten ő is kategóriát vált, 172 cm alatt, nyílt testépítésben indul.

Hazai versenyeken tavaly már felnőtt testépítésben versenyzett, és szép eredményeket ért el.
Idén szerintem Ádám már felnő a nemzetközi élmezőnyhöz, és eséllyel veheti fel a versenyt a kategória legjobbjaival.

Ádám július végén kezdi el a felkészülést, és a diétát, addig még eszeget ezt azt, kiélvezi az utolsó pár napot, július végéig.
Ádám nagyon következetes a diétában, minden versenyre maximális erőbedobással készül, ami nem baj, de egy ilyen hosszú idénynél kell egy fontossági sorrend a versenyek közt.

Nem szabad olyan hibába esnie, hogy rögtön az első versenyre 100% formát akarjon hozni, ez hiba lenne, túl sok izmot vesztene, és képtelen lenne tartani azt a formát még közel 3 hónapon keresztül.
Ádám első versenye a Pro Nutrition Grand Prix lesz, ahol már legalább 80 %-os formát várok, majd a Bodysport Kupa következik.

A Superbody és a Fit Parádé véleményes, abban az esetben indul, ha ez jól illeszkedik a felkészülésébe.
November közepén tervben van egy olasz nemzetközi pénzdíjas verseny, illetőleg november végén Ádám fő versenye, az N.A.C. Universum.
Az Universumon Ádám dobogós helyezésben reménykedik, amire ha minden jól sikerül, megvan minden esélye.
Ádám felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1017 alkalommal