2015. január 31., szombat 23:03

Miért fontos az újonc versenyzők bemutatása, és a Tehetség Kutató Kupa?

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
A Bodysport Tehetség Kupa első sorban az újonc, és az újra kezdő versenyzőknek lett szervezve.
És ezen belül is nagy jelentőséget tulajdonítok a fiatal versenyzők ösztönzésének, mert idővel ők lehetnek a jövő bajnokai.
Persze nem mindből, csak a legjobbakból.
Már kaptam kritikákat más oldalakról, miért mutatok be félig kész, nem tökéletes genetikájú versenyzőket.
Erre a válasz, mert szolgalommal, következetességgel, elszántsággal ezek a hibák javíthatók, egész listát tudnék írni azokról a nem tökéletes genetikájú versenyzőkről, akikből idővel bajnokot neveltem.
A másik érv, a Tehetség Kutató Kupa róluk szól.
És nem a bajnokokról, hibátlanokról, nekik ott a délutáni nyílt nemzetközi szabadidős verseny.
Szerintem helyes teret adni kezdő, első versenyidényre készülő testépítőknek, hiszen ha látják őket, pont azt, hogy nem hibátlanok, akkor mások is kedvet kapnak, ha úgy érzik, az ellenfelek sem tökéletesek, és legyőzhetők.
Az igazi motivációt azonban az adott fizikum változásának bemutatása jelenti.
Végig kísérjük a kezdő versenyző felkészülését, hetente, két hetente, teszünk fel új képeket, így a versenyzőt is ösztönzi saját átalakulásának látványa, tudja ellenőrizni a saját tartás hibáit, és képes rajtuk javítani, ha akar.
Ahhoz hogy valaki felnőtt élvonalbeli versenyző legyen, a teljesen kezdő szintről, ahhoz legalább öt évre van szükség.
Öt év hosszú idő, ha közben nincs megmérettetés, motiváció, könnyen letérnek arról a keskeny ösvényről, ami a sikerhez vezet.
Pedig lehetséges, hogy ezt a sportot pont annak találták ki, aki félúton visszafordul.
Ezért ilyen fontos nekem a kezdő versenyzők bemutatása, és a Tehetség Kutató Kupa.
Vida Zoltán
Megjelent: 2904 alkalommal