Verseny

Ígéretünkhöz híven, közöljük a fekvenyomó verseny módosított kiírását. A lényeg, a verseny teljesen nyitott, saját felelőségére bárki indulhat.
II.osztályú Fekvenyomó szabadidös verseny
Rendező: Tabi Fitness Klub S. E.
Technikai vezető: Baján János és Géczi Noémi
Rendezvényvezető: Kromek András
Helyszín: Tabi Művelődési központ
Technikai értekezlet: A verseny helyszínén Május 22-én 7 órakor
A verseny célja: az ebben a sportágban tevékenykedő sporttársakat összekovácsolja, és a sportágat népszerűsítse.
2010. május 02., vasárnap 21:20

Magyar diadal a balkánon, Szerb Open, Toldi Kupa

Írta:
Senki ne aggódjon, nem a csatamezőn véres ütközetben diadalmaskodott a magyar team déli szomszédunkkal szemben múlt hétvégén, hanem egy, azaz két nemzetközi testépítő és fitness viadalon. Belgrádban szombaton /ápr.24-én/,rendezték meg a Szerb Open-2010 nemzetközi versenyt, amelyen nem kevesebb mint tíz ország képviseltette magát Európa különböző tájegységeiről, és amely egyben a szerb csapat válogatója is volt az EB-re.
Blanka évek óta stabilan a kategória élvonalához tartozik.
Genetikai adottságai kiválóak, a kihívást számára a megfelelő kidolgozás elérése jelenti.
A képeket elnézve Blanka remek állapotban van, és még van négy hét a versenyig.
Ősszel két világszervezetnél, a .W.A.B.B.A.-nál, és az N.A.C. –nál is lesz modell kategória, érthető tehát a premium kategóriás modellek indulása a tavaszi szezonban.
Németországban a W.A.B.B.A.-nál május 16.-án bemutató jellegű modell verseny lesz, a kategória nemzetközi bevezetése előtti főpróbaként.
Ricsi alkatilag nagyon tehetséges. Örülök, hogy a véletlen folytán hozzám került, nagyon fiatal, óriási tartalékai vannak.
Szerintem már most sokkal jobb lesz mint tavaly, de igazán szerintem ősszel fog beérni a nemzetközi junior mezőnybe, ősszel már nemzetközi megmérettetést is tervezünk.
Ricsi genetikailag nagyon ideális, kis derék, széles váll, plasztikus izomzat.
2010. április 28., szerda 12:16

Gróf Brigi az N.A.C. világbajnokságra készül

Írta:
Brigi talán az egyik legesélyesebb magyar versenyző az N.A.C. világbajnokságon.
Eddigi eredményeit leírni fárasztó lenne, az utóbbi három évben minden világszervezet versenyén, ahol indult dobogós volt.
Volt olyan verseny, ahol nyernie kellet volna, de nem nyert, a bírók másképp látták.
Sajnos, ez minden versenyzőnek benne van, aki színpadra áll. Remélem, most a szerencse is mellé áll, és méltó helyére kerül a világbajnokságon.
2010. április 26., hétfő 10:43

Szuper Kupa, amatőr fekvenyomó verseny

Írta:
Az előzetes kiírással ellentétben, bárki helyszíni nevezés alapján, egyesületi igazolás nélkül indulhat a versenyen!
A súlycsoportok változatlanok, egyéb változás nincs. A verseny fő célja, a sport népszerűsítése, minél több sportoló kapjon kedvet az induláshoz.
Ezt figyelembe véve, nekem már kiírás olvasásakor nem tetszett az előnevezés, és a sportegyesületi igazolás szükségessége.
2010. április 25., vasárnap 15:15

Franyó Edina négy héttel a Szuper Kupa előtt

Írta:
Edina a Szuper Kupán, és az N.A.C. világbajnokságon is a fitness figure kategóriában szeretne indulni. A fizikuma szépen alakul, a pózolása is folyamatosan javul, kétségtelenül van érzéke hozzá. A világbajnokságon súlykorlát is van, ezzel válasszák szét a női testépítőket a fitness formásoktól.
Edina súlya már most rendben van, úgy hogy ez sem akadály, már csak egy sikeres Szuper Kupa szereplés hiányzik, és irány a világbajnokság.
2010. április 24., szombat 21:34

Veszeli Tamás négy héttel a Szuper Kupa előtt

Írta:
Tamás sokat alakult két hét alatt. A súlya nem változott, viszont a kidolgozása sokat javult.
A tömege a junior kategóriában megfelelő, az arányai jók.
A pózolása is javult, de bőven van még mit rajta javítani.
Nagy öröm, végre az előzetes nevezések alapján növekszik a fiatal versenyzők létszáma, a Szuper Kupán népes és szerintem színvonalas lesz a mezőny.
2010. április 22., csütörtök 11:13

Jenei Pisti négy modellt készít a Szuper Kupára

Írta:
Jenei Pisti tavasszal nem indul versenyen, viszont remek adottságú modell lányokat készít a Szuper Kupára. Egyre több aktív versenyző edzősködik, adja át tapasztalatait a kezdőbb versenyzőknek.
Ez egy jó tendencia, segítségükkel a versenyzők létszáma gyarapszik, és egyre több sportoló sajátítja el az alapvető ismereteket.
Jenei Pisti utazik az N.A.C. világbajnokságra, mint csapatvezető segíteni fogja a versenyzők minél jobb szereplését.
Demeter Katalin mindössze két éve edz. Szakmailag Kathi Béla segíti a felkészülésben, tavasszal a fő verseny számára a Szuper Kupa lesz.
A modell kategória most különösen a figyelem középpontjába került, hiszen nagy valószínűséggel az N.A.C.-nál, és a W.A.B.B.A.-nál is lesz modell kategória az őszi versenyeken.
Íme Katalin bemutatkozása, céljairól, versenyekről alkotott elképzelése: