Zsolti második versenyidényére készül.

Tavaly rövid idénye volt, a Bodysport Kupával befejezte a versenyidényt.

Éppen ezért, úgy döntöttünk, felkészül a tavaszi idényre, hiszen ősszel nem lett nagyon kizsigerelve, maradt tartaléka bőven.

Már tavaly is remek fizikumot épített fel, csak nem tudta kellőképpen megmutatni, ezért nem volt annyira sikeres, mint amilyen a fizikuma alapján lehetett volna.

Most azonban több időnk volt, sokat gyakoroljuk a pózolást, ami szerencsére kezd visszaköszönni a képeken is.