2016. május 13., péntek 20:17

Bodysport Kupa, ahogy én láttam

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

A most lezajlott Bodysport Kupa véleményem szerint nagyon jól sikerült, rekord létszámú versenyző indult, és a színvonal is nagyon magas volt.

A magas létszám részben köszönhető a Fit Modell Anyuka versenynek, de ha ezt a kategóriát nem vesszük figyelembe, akkor is lényegesen több versenyző indult, mint eddig bármikor.

A verseny szinte percre pontosan 11-kor elkezdődött, és onnantól gyakorlatilag egészen este 10 óráig folyamatosan tartott, úgy tudtuk befejezni 10-kor, hogy a szabadpózokat töröltük a délutáni programból.

Megfigyelhető volt a Tehetség Kutató kategóriák magas színvonala, megkockáztatom, hogy a Tehetség Kutató kategóriák elitje abszolút versenyképes volt a kvalifikációs mezőnnyel is, amint ez az eredményekből később kiderült.

A női kategóriáknál jó döntésnek bizonyult a fitness modell, és a sportmodell kategóriák létre hozása, kevesebb volt a vitás döntés, egyértelműbbé vált a pontozás.

 

A kvalifikációs versenyeken magas volt a színvonal, némely kategória döntőjének színvonala egy világbajnoki döntő 5-ös mezőnyének is elment volna.

Lassan azonban kijelenthető, a Bodysport Kupa jelenlegi formájában megközelítette azt a szintet, ahonnét már nem nagyon tud tovább fejlődni.

Fejlődni márpedig kell, így elképzelhető, hogy a jövő évtől lesznek változtatások, hogy milyen irányban, azt majd az őszi idény után döntöm el.

A versenyzők teljesítményét, és az eredményeket nem értékelem, ezt minden versenyzőnek magának kell megtenni, illetve az edzőjének.

Annyit azonban megjegyzek, a bírói kar nagyon lelkiismeretesen végezte a munkáját, és a végeredmények szerintem nagyjából reálisak voltak.

Természetesen nem azt állítom, hogy nem volt hiba, egy ekkora, és ilyen színvonalú verseny esetében ez lehetetlen lenne, da ha volt is ilyen néhány kategóriában, az bőven belefért a bírói szubjektivitás kategóriába.

Ami számomra külön örvendetes, hogy a Tehetség Kutató Kupa, és a kvalifikációs verseny színvonala lassan kiegyenlítődik, ami azt jelzi, nagyon széles, és magas színvonalú a magyar utánpótlás.

A Fit Modell Anyuka verseny is egy remek kezdeményezés, mindenképpen folytatni érdemes, azonban javasolni fogok néhány változtatást, ami még sikeresebbé teheti a kategóriát.

És ősszel tervezek egy új kategóriát is, erről hamarosan részletes kiírást készítek, véleményem szerint ez a kategória is nagyos sikeres lehet.

Gratulálok az összes versenyzőnek, remélem, ősszel ismét találkozunk.

Vida Zoltán

Megjelent: 36041 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. május 13., péntek 20:31