2017. április 12., szerda 12:25

Kiss Zsuzsanna négy héttel a Bodysport Kupa előtt

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

Zsuzsi nagyjából két éve edz nálunk, illetve több mint egy éve a Vida Fitneszben dolgozik, mint edző.

A versenyzéssel a tavalyi idényben ismerkedett meg, rögtön sikeres idényt zárt, minden versenyén dobogós helyezést ért el, ahol indult.

Idén azonban tovább szeretne lépni, magasabbra tette a lécet, úgy döntött, nemzetközi szinten is kipróbálja magát.

Két hét múlva, egy elit versenyen a Frey Classic-on kezd, majd a Bodysport Kupa, az IBFF EB, és az NAC VB következik.

Csupa erős verseny, ahol nem lehet taktikázni, mindenhol maximumot kell nyújtani, mert kiegyensúlyozott mezőny várható.

 

Zsuzsi a tavalyi verseny súlyánál legalább 5 kilóval több lesz, ami kimondottan jól áll neki, sokat javultak az arányai.

A Frey Classic-ra már legalább 90 %-os formát tervezünk, amire a képek alapján megvan minden esély.

Zsuzsi arányos, nőies, a pózokat is jól fogja, amin még javítani kell, az a gyorsaság, és a magabiztosság.

Nagyon feszült a pózolás közben, látszik rajta, nagyon görcsösen próbálja összerakni a mozgást, ami rontja a nőies kisugárzását.

Az utolsó két hétben erre szeretnék nála legjobban figyelni, úgy vélem ebben még sokat tud javulni, egy szoros versenyben ezen helyezések múlhatnak.

A Frey Classic-on induló összes magyar lány nagyon jó, mind különböző karakter, sok múlik majd azon, ki hogyan tudja majd eladni magát a színpadon.

Zsuzsi szerintem képes túllépni az aggályain, és ha kellően meg tudja mutatni magát, versenyben lehet a legjobb helyezésekért is.

Nagy verseny lesz, elit mezőnnyel, igazi főpróba a szezon kezdetés.

A csúcsformát az NAC VB-re időzítjük, ott már a fizikumtól a színpadi mozgásig mindennek tökéletesnek kell lennie.

Ezen dolgozunk, Zsuzsi motivált, szorgalmas, úgy vélem, nem lesz semmi gond.

Vida Zoltán

Megjelent: 2977 alkalommal