2017. november 20., hétfő 21:46

WABBA Universum, ahogy én láttam

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Egy hazai szervezésű nemzetközi verseny mindig számíthat a támogatásomra, hát még akkor, ha egy jó barát szervezi.
Igyekeztem segíteni, akár a szponzorációban, akár a szervezésben, ahogy az időm engedte.
Huszár Ernő barátom remek munkát végzett, és remek versenyt hozott össze.


A WABBA mióta az olaszok átvették, lendületbe jött, és kétségkívül erősödik.


Sok új kategóriát indítottak, ami részben jó, mert elvben minden versenyző megtalálhatja az alkatának megfelelőt, a kategóriák azonban nem olyan egyértelműek, mint az NAC-nál.
Jobbnak tartom az NAC verzióját, ahol a kategóriákhoz egyértelmű súlyhatár járul, és nem a bírók döntik el ránézésre, ki hová tartozik.
Azért nagy gondok nem voltak, csak nekem kicsit fura volt, hogy a regisztráció után is kérdéses volt, ki hol indulhat.
Ernő barátom a versenyt remekül összerakta, gond nélkül leversenyzett a 250 versenyző. ( vagy lehet még több )
Remek segítői voltak, akik mostanában tettek valamit ezért a sportért, ott voltak, és segítettek.
Köszönet érte Kokovai Andornak, Pál Mónikának, Palatinus Tündének, Németh Eszternek, Lakatos Mihálynak, Palecian Juditnak, Füzi Krisztinának.
Remélhetően valamennyien sikeres nemzetközi bírói vizsgát is tettek a versenyen, ha már ennyit segítettek.
A színpadi munkában Farkas Krisztina, és Eszteró Zsolt segített, csoda hogy kibírták reggel 10-től este 11-ig.
Nincs még hivatalos jegyzőkönyv, így csak fejből próbálom felidézni, hány kategóriát nyertünk.
Junior kategóriában Fister András nyert, megérdemelten, Rakonczás Péter harmadik lett.


Személyes örömöm, ismét sikerült világbajnok versenyzőt nevelnem.
Masters 40-49 kategóriában Debreceni Gábor nyert, Süli Józsi harmadik lett.


Atletic 175 cm felett Gasparics Zoltán nyert, megérdemelten.
Testépítés 179cm alatt Szmereka László nyert, nagy fölénnyel, megérdemelten.


Azt est fénypontja volt a Pro WABBA kategória, ahol a kategória győztesek mellet olyan versenyzők is indulhattak, akiknek a múltban volt Európa bajnoki, Világbajnoki, vagy Universum címük.
Az első 6 versenyzőt komoly pénzdíjjal jutalmazták, ami még tovább emelte a tétet.
Nos, mondhatom a Pro kategória a magyar versenyzők diadala volt, 4 magyar jutott az első 6-ba.
Debreceni Gábor 6. Kohári Richárd 3. Molnár Péter 2. Szmereka László 1. helyezést ért el.


Ezen felül szinte minden kategóriában voltak magyar döntősök, azonban nem emlékszem mindre, így inkább nem akarván senkit megbántani, megvárom a hivatalos jegyzőkönyvet.
Gratulálok az összes magyar versenyzőnek, mindenki remek formát hozott, jó volt látni a magyar versenyzőket a világ elitjében.
Vida Zoltán

Megjelent: 3044 alkalommal