Lassan elkezdődik a versenyekre való felkészülés, a formába hozás időszaka.
Főleg a hölgyeknél közeli az idő, hiszen nekik több időt kell hagyni a formába hozásra.
A leírt program egy alternatíva, olyan hölgyeknek, akik enyhén comberősek, és a lábuk nehezebben szárad.
A problémát úgy próbáljuk megoldani, hogy eltérően edzzük a felsőtest, és a comb izmait.
Míg felsőtestre erőnléti edzést végzünk, addig lábra állóképességi jellegű edzést végzünk, az ésszerűség határain belül.
Nyilván a bemutatott program nem örök igazság, csak alternatíva, amin talán érdemes elgondolkodni.
2011. július 07., csütörtök 12:47

Öt napos bontású, alapozó női edzésterv, haladóknak

Írta:
Folytatjuk az edzéstervek közlését. Mivel jelenleg nincs verseny szezon, most egy alapozó jellegű, női ötnapos programot mutatunk be, olyan hölgy versenyzők számára készült, akik első sorban a combhajlító, a fenék, és a vádli izmokat szeretnék felhozni, az alapozás során.
Akinek ezek az izmok genetikailag nem fejlettek, azoknak sajnos csak nagy odafigyeléssel, kemény edzéssel hozhatók fel, és még akkor sem könnyen.
Mindig hangsúlyozom, a program nem örök érvényű igazság, csak alternatíva.
Nem mindenkinél működik, de a tapasztalás szerint sokaknál igen.
Talán érdemes rajta elgondolkodni.
2007. szeptember 30., vasárnap 01:00

Bevezető az edzéstervek használatához

Írta:
Ha figyelmesen tanulmányozzátok az edzés rovatot, látható hogy az alap szintű kondicionálástól kezdve, a magas szintű, haladó edzésig minden edzésterv megtalálható.
Fontos, hogy mindig edzettségünknek megfelelő tervet válasszunk, ne ugorjuk át a lépcső fokokat.
Az edzéstervekbe több év gyakorlati tapasztalatát sűrítettem, ezeknek a programoknak a segítségével több testépítőből lett magyar, illetve nemzetközi bajnok.
Persze nem azt állítom, hogy csak így jó, csak azt mondom, hogy nagyon sok embernél bevált szisztéma.
Néhány, leggyakoribb hiba, amit hosszú évek alatt az edzőteremben észleltem.
2007. szeptember 29., szombat 18:30

Alapozó női edzésterv

Írta:
A felsőtest izmaira nagyon óvatos, készség szintű átmozgatás, combra, fenékre, vádlira átmozgató jellegű edzés. Nem szabad kellő alapok nélkül, rögtön teljes intenzitással edzeni, az izületeket, izmokat, fel kell készíteni az ilyen jellegű edzés munkára. Ellenkező esetben fejlődés helyett csak sérüléseket szedünk össze, ettől elkedvetlenedünk, (nem nekem való ez) és abba hagyjuk. Tehát fontos a rávezető jellegű edzés, ha tehetjük végezzük edzői segítséggel.

2007. szeptember 29., szombat 18:00

2 napos, női kondícionáló edzésterv

Írta:
Az alap edzésterv pár hónapos végzése után az izületek, izmok már készen állnak a komolyabb szintű terhelésre. Tehát ha komolyabb célkitűzéseink vannak, célszerű áttérni a két napos bontású edzéstervre. Adott izomcsoportra így több gyakorlatot végezhetünk, fejlődésünk gyorsabb lesz.
2007. szeptember 29., szombat 17:30

Női haladó edzésterv

Írta:
  • Ajánlott rendszeresen sportoló nőknek, kiegészítő sportként. Fitness szinten rendszeresen edző nőknek, alakformálás céljából, később fitnessben versenyezni kívánó nőknek, alapozó edzésként.
  • Három napos bontású edzésterv, egy hét alatt minimum egyszer végig kell edzeni!
  • Nőknek csak a felső mellizom edzése ajánlott, kiegészítésként a mellkast tágító gyakorlatokkal.
  • A karok edzése nőknél a test feszessége miatt ajánlott, méret növelésre az edzéstervben előírt mennyiség csak kezdőknél alkalmas!
2007. szeptember 29., szombat 17:00

4 napos bontású, haladó női edzésterv

Írta:
  • A női, három napos bontású edzésterv, a versenyezni szándékozó, vagy az edzést magasabb szinten szándékozó nőknek már nem elegendő.
  • A tovább lépéshez négy napos bontású, osztott edzéstervet ajánlok.
  • Első napon felső mellizom, mellkas tágító gyakorlatok. A nők döntő többsége elhanyagolja a felső mellizom edzést, pedig a felsőtest helyes arányai miatt ezek a gyakorlatok nem elhanyagolhatók! Mellkas tágítása, tárogatással, áthúzással : a mellizmok aktív nyújtása, hátizom és fűrészizom fejlesztéséhez nagyon fontos!
  • A mellizom edzésénél a triceps bemelegedik, tehát célszerű a melledzés után tricepsezni.
2007. szeptember 29., szombat 16:59

Női, öt napos bontású, haladó edzésterv

Írta:
  • Öt napos bontású edzést csak haladó szinten edző nőknek ajánlok. Itt már komoly edzettségi szinten álló, erősen motivált hölgyekről beszélünk.
  • Igazában természetesen ez sem szentírás, csupán alternatíva. A nők legnagyobb többsége láberős, alul kicsit vizes, felül vékonyabb és szálkásabb. Éppen ezért a felső test izmaira alacsonyabb ismétlési számmal kell edzeni, a cél a méret növelése. Alul ép az ellenkezője, magas ismétlések, relatív rövid pihenő idők, közepes súllyal, intenzíven. Mivel a hölgyek anyagcseréje lassúbb, így több kardió edzésre van szükségük, mint a férfiaknak.