Kohári Richárd

Kohári Richárd

2015. március 31., kedd 12:30

Kohári Richárd hat hét alapozás után

Írta:
Ricsi hat hete kezdte az alapozást, ami nem a legjobban indult, de minden jó, ha a vége jó.
Ricsi formája biztató, jelenleg 95 kg, az alapozás első fázisának végén nagyjából ennyit terveztünk.
Még szerintem 1-2 kg feljöhet, ha a sérülése nem akadályozza a lábedzésben.
2015. március 13., péntek 20:27

Kohári Richárd négy hét alapozás után

Írta:
Ricsinek nem indult túl jól az alapozás.
A nagylábujja ismét begyulladt, és ez nyilvánvalóan akadályozta a lábedzésben.
Úgy tűnik azonban, sikerült a meglévő állapotot stabilizálni, nem gyullad, így Ricsi már teljes értékű edzéseket végez.
2015. március 01., vasárnap 20:36

Kohári Richárd két hét alapozás után

Írta:
Ricsinek nem indul túl jól ez az év.
A nagylábujján a körömágy ismét begyulladt, pedig már januárban úgy tűnt, ez a probléma a múlté.
Novemberben az NAC Universumon is ez volt a probléma, azt a versenyt Ricsi még végig csinálta, de nagyon szenvedett.
Most újra előjött, ismét orvoshoz fordul, és csak reménykedni lehet, hogy nem kell újra hozzányúlni, és nem fogja akadályozni a felkészülésben.
Ricsi hosszú pihenőt tartott az őszi idény után.
Ricsinek felemásra sikerült az őszi idény, volt benne, ami sikerült, és volt a mi nem.
Maradjunk annyiban, egyikünk sem erre számított, de úgy vélem, ezen már nem érdemes rágódni, inkább előre kell nézni, és tovább menni, ami elmúlt, azon már nem lehet változtatni.
2015. január 15., csütörtök 11:48

Kohári Richárd újra edzésben

Írta:
Kohári Ricsi az NAC Universumra való felkészülés hajráját körömágy gyulladással csinálta végig.
Mind a két nagylábujján begyulladt, olyan szinten, hogy lábazni egyáltalán nem, és járni is csak óvatosan tudott.
Ricsi ennek ellenére nagyon becsületesen végig csinálta a felkészülést, a verseny után azonban azonnal műtötték mind a két lábujját, és emiatt hosszabb kényszer pihenőre kényszerült.
2014. december 16., kedd 12:22

Kohári Richárd kihagyja a tavaszi idényt

Írta:
Ricsinek nem úgy sikerült az őszi idény, ahogy vártuk.
Itt első sorban az NAC Universumra gondolok, a többi versenyen elért eredmény rendben volt.
Az Universumon Ricsi volt az a magyar versenyző, akit a leginkább nem értékeltek helyesen, legalább 4-5 helyezést tévedtek a bírók.
2014. november 27., csütörtök 09:25

Kohári Richárd öt nappal az Universum előtt

Írta:
Ricsinek az utóbbi idők legnagyobb kérdése az volt, sikerül e befogynia a szükséges 85 kg alá.
Ugyan is az új atletic kategória határ az ő magasságához ezt írja elő.
A válasz igen, Ricsi 6 nappal a verseny előtt 87 kg, ami pont megfelelőnek mondható.
Már csak bő két hét van hátra az N.A.C. Universumig.
A versenyzőimnek nagyon hosszúra nyúlt ez a verseny idény, szeptember közepe óta folyamatosan versenyeztek, 2-3 hetes kihagyásokkal.
Akik még versenyben vannak, azok egyértelműen az Universumra készültek, és a csúcsformát is ide próbáltuk időzíteni.
Ricsi is ide próbál csúcsformát hozni, ez a legfontosabb versenye.
Ricsi egészen október közepéig úgy volt, kategóriát vált.
Azonban szerencsére változott az atletic kategória súlykorlátja, a 180 cm feletti versenyzőknél a súlykorlát testmagasság, -100, +4 kg.
Így Ricsinek elegendő 85 kg-ot hoznia, erre pedig képes, pláne annak tudatában, ha sikerül, akkor nyerhet.
Ricsi élete legjobb formájában van, jelenleg 93 kg, már most nagyon jó formában.
Ricsi rengeteget fejlődött a tavalyi évhez képest.
A versenysúlya 4-5 kilóval volt több, mint tavaly.
Ezt figyelembe véve, Ricsi kategória váltásban gondolkodott, nem akart megint 83 kg alá fogyni, mert ezzel feladta volna a fejlődés lehetőségét.
Szerencsére azonban az N.A.C.–nál finomítottak az atletic kategória súlyhatárán, ami kedvez a magas versenyzőknek.