2015. november 11., szerda 22:31

Felkészülés az NAC Universumra: Major Zsolt

Zsolti legutóbbi versenye igen kacifántosra sikerült.
Közúti baleset miatt lekéste a repülőgépet, majd több órás huzavona után végül mégis kiutazott, egy másik géppel.
Tenerifén a verseny előtti éjjel ételmérgezést kapott, belázasodott, de a verseny napjára szerencsére sikerült összeszednie magát.
A verseny napján vihar volt, így az összes nyilvános rendezvényt betiltották, ki kellet üríteni a sportcsarnokot.
Klemi két nagy előkészületi versenyen indult, és mind a két versenyen harmadik lett.
A Bodysport Kupán, és a Fit Parádén is harmadik helyezést ért el, ami a színvonalat figyelembe véve jónak mondható.
Klemi arányaiban sokat javult, de a kidolgozásával nem voltam elégedett.
A versenyek után szerintem kicsit túlzásba vitte a visszatöltést, és ez tíz napokat vett vissza a már elért formából.
2015. november 08., vasárnap 20:20

Felkészülés az NAC Universumra: Horváth Norbert

Norbi alig fél éve került a Vida Fitness csapatába, Fister Andrison keresztül.
A fél év alatt rengeteget fejlődött, a haladó szintről a versenyzői szintre fejlődött, és élete első idényében remekül helyt állt.
Norbi 23 éves, így még tudott indulni a junior kategóriában, illetőleg az atletic kategóriában is versenyzett.
2015. november 05., csütörtök 22:01

Felkészülés az NAC Universumra: Palecian Judit

Palecian Judit az elmúlt két évben folyamatosan nyerő szériában van.
Nyert az NAC VB-én, az NAC Universumon, a WBPF VB-én, és mind ezt két év leforgása alatt sikerült összehozni.
Most Judit az NAC Universumra, és a WABBA Universumra készül, a két verseny közt pont egy hét van, tehát az időzítéssel nem lesz gond.
2015. november 01., vasárnap 21:12

Felkészülés az NAC Universumra: Fister András

Mint előző cikkemben írtam, a legtöbb versenyzőmnek véget ért az őszi idény.
András a kivételek közé tartozik, ő tovább készül az NAC Universumra.
András megnyerte a kategóriáját a Superbodyn, abszolútban pedig második lett, nagy csata volt az első helyért, végül a rutinosabb Arnold Gergő nyert.
A Superbody után adtam a tovább készülő versenyzőimnek egy hetet, kicsit fizikailag, és idegileg is regenerálódjanak, a végső nagy hajrá előtt.
2015. október 22., csütörtök 10:57

Felkészülés az őszi idényre: Major Zsolt

Zsoltinak tegnap kellett volna megérkeznie Tenerifére, az NAC Bajnokok Éjszakája színhelyére.
Azonban egy baleset miatt lekéste a repülőgépet, és így nem tudott kiutazni.
Rettenetes érzés lehetett, hiszen erre a versenyre négy hónapja céltudatosan készült, és remek formát formát hozott.
2015. október 18., vasárnap 20:15

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Ricsinek eddig jól alakul az őszi idény.
Egy második hely a Pro Nutrition Grand Prix-en, Major Zsolt mögött, majd egy első hely a Bodysport Kupán, a 179 cm alatti testépítő kategóriában.
Ricsi már ezeken a versenyeken is jó formában volt, de a csúcsformát a Superbodyra próbáljuk időzíteni, jövő hét végére.
2015. október 17., szombat 20:38

Felkészülés az őszi idényre: Fister András

András eddig remekül szerepel az őszi idényben.
Eddig minden olyan versenyt megnyert ahol junior kategóriában indult.
Nagyjából két hetente vállalt egy versenyt, a jövő hét végén a Superbody következik, amit tavaly már sikerült megnyernie.
2015. október 16., péntek 22:36

Felkészülés az őszi idényre: Czotter Mariann

Mariann első idényes újonc, teljesen kezdőként került hozzám.
Barátja, Gönye Ádám is első idényes újonc, először vele kezdtem foglalkozni, majd Mariannt is megnéztem, és rögtön feltűnt, milyen jó az izom minősége.
Rövid rábeszélés után ráállt, hogy felkészüljön az őszi idényre.

2015. október 08., csütörtök 11:03

Felkészülés az őszi idényre: Keveházy Klementina

Klemi tavasszal 8. helyezést ért el az NAC Világbajnokságon.
Mivel nagyon kevés hiányzott a döntőbe jutáshoz, és a bírók sem álltak épp a helyzet magaslatán, ezért úgy döntött, ősszel is bekészül, és megpróbálja bebizonyítani, helye van a legjobbak közt.
Klemi alkatilag nagyon jó, szépen is pózol, a formába hozás azonban kicsit lassabban halad, mint ahogy vártam.