2007. november 11., vasárnap 21:02

Cupa Liberti – Temesvár 2007, ahogy én láttam: Kozaróczy Tibor

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Szombat délelőtt indultunk az út hosszú volt, nekem ez evést, alvást és ismerd meg benzinkútjaink mellékhelyiségeit jelentette a felkészülés végfázisának megfelelően : ) Mire Temesvárra értünk indultunk is tovább Lugos-ra, ahol „Classic Florin Teodorsecu” elnevezéssel rendeztek egy „bemelegítő-versenyt” a másnapi Szabadság-kupára.
Tavasszal már volt szerencsém Romániában versenyezni, akkor a Nagyváradon rendezett Herkules-kupán vettünk részt, tehát nem ért teljesen váratlanul, de most is mellbevágott, hogy mennyire másképp kezelik a határ túlsó oldalán ezt a sportágat, mint itthon. A helyszín, a körülmények, a felszerelések…hát mondjuk, úgy, hogy kissé szegényes (finoman fogalmazva…nagyon finoman)… de a hangulat, az emberek hozzáállása, a sportág szeretete…még most is libabőrös vagyok, ahogy rágondolok. Itt nem azért mennek el megnézni egy versenyt, mert anyuci kisfia vagy a szomszéd Jenő indul és kerepeljünk neki ezerrel, hanem mert szeretik ezt a sportot és értékelik azt aki „odavisz” nekik egy olyan fizikumot, ami színpadképes vagy inkább méltó a színpadhoz (ez így szebben hangzik). A verseny alatt végig hallod a buzdítást, a neved kiabálják számodra-fura kiejtéssel, teljesen ismeretlen emberek, a verseny után pedig alig bírtunk felöltözni, nem tudom, hányan, de legalább fél órán keresztül csak „plíííz…foto?!” és akkor odaáll és a koma fényképez aztán csere és jön a következő…hihetetlen : ) Ez olyan ami azt gondolom leírhatatlan és olyan töltést ad amit semmiféle díj vagy nyeremény nem adhat. A mezőny, vegyes volt…bár azt hiszem a szélsőséges jobb megfogalmazás : ) Volt néhány kiemelkedő fizikum és volt akinek talán még nem jött el az ideje…



Volt aki nem erre a versenyre időzítette a csúcsformát…

Az első Kathi Béla. Hatalmas, száraz, mint a kéthetes k-sz és bődületes a színpadon. Egyszóval bitang jó volt! A második…hát Én, a szárazság megvolt, töltés másnapra időzítve, így kissé laposabb a kelleténél, ennél bővebb elemzést magamról nem tudok írni, mert elfogult vagyok : ) A harmadik a román nehézsúlyú bajnok Caileanu Costica, a tavaszi Herkules-kupa abszolút-bajnoka (most visszaszereztem a skalpom és üzenem, hogy többet nem kapja meg : ) ), száraz, tömeges, de strukturálisan nem az igazi (inkább gnómnak mondanám). Negyedik Gyöngyösi Roland akit Én harmadiknak láttam, szerintem jó volt nagyon, a Bodysport kupa óta iszonyatosat javul és itt szárazabb volt, mint a következő heten rendezett Superbody-n.



Gyöngyösi Roland IV. – Kozaróczy Tibor II. – Kathi Béla I. –Caileanu Costica III.

A „fő” verseny a Szabadság-kupa vasárnap következett. A szombati verseny kissé elhúzódott és mire visszatekeregtünk Temesvárra és találtunk is olyan szállást, amit még ki is tudtunk fizetni, erősen „beesteledett”…azt hiszem kb éjjel fél kettőre jutottam ágyba, vagyis valamiféle fekvő alkalmatosságba, ami ágynak álcázta magát. Így ez kissé nehézkesre sikeredett, és a szokotnál is nyűgösebb, gyagyásabb és vánszorgósabb voltam másnap.



A Hotel …azszem három csillagos volt …

A verseny reggel „elődöntővel” kezdődött, azért idézőjelben mert ez kicsit vicces volt. Az elődöntő lényege itt annyi volt, hogy kiszórják azt, ahogy a Zoli mondaná „leves”. Felálltunk a színpadra elülső és hátulsó alapállás és levonultunk ennyi…vagyis még annyi, hogy mindezt úgy, hogy semmi barnítót nem lehette felkenni : ) Ezt lezavarták reggel, aztán jött a halálom, a várakozás…kezdés délután 4, ami inkább 5 lehetett, ha jól emlékszem.

Az első ismét Kathi Béla, jobb mint előző nap. Két-szóval bitang jó volt (közben rájöttem, hogy ez kettő)! A második…hát Én és még mindig elfogult vagyok, úgyhogy nem elemzem : )



A vasárnapi Én

A harmadik Szakács „Szobor” Sándor…vele Én egy színpadon és még méltó ellenfélnek is tűnni, hát ez a durva ...Ő nekem etalon volt és lesz, a felépítése lenyűgöz...de ezt Ő is tudja...és hogy néhány verseny óta volt szerencsém személyesen megismerni, emberileg még inkább nagyszerű! Negyedik a tegnapi harmadik, a román nehézsúlyú bajnok (a skalp arány most már 2:1 ) és strukturálisan még mindig nem az igazi! Ötödik Aleza Angelo…hát itt kicsit benézték a dolgot! Hatodik pedig az így csúnyán hátrapakolt Gyöngyösi Roland, szerintem negyedik, de mindenképp legalább ötödik!



Gyöngyösi Roland VI. – Caileanu Costica IV. – Kathi Béla I. – Szakács Sándor III. – Aleza Angelo V.

Hát kb. ennyi…a verseny helyszínéről itt még nehezebben szabadultunk, szinte már szökni kellett, de azért sikerült, és a határon is átjutottunk, és egy kocsinyi testépítőtől a világ „legnaposabb” országából kijövet csak annyit kérdeznek „cigaretta van Önöknél”… hihetetlen egy ország : ) Mindent összevetve hatalmas élmény volt és köszönet mindazoknak akik ezt lehetővé tették és azoknak akik velem voltak és mellettem álltak!

Kozaróczy Tibor
Megjelent: 472 alkalommal