Ha a munka sikeres volt, azt a versenyzőt nem lehetett sem a klubja, sem az edzője ellen fordítani, jobb ajánlattal sem. Viszont az is igaz, anyagilag akkor nem volt jobb ajánlat, legfeljebb a jobb minőségű szakmai munka képezhette az ajánlat tárgyát.
Ha egy edzőteremnek régen sok sikeres versenyzője volt, mutatkozott a vendégkör forgalmában, az eladott termékek mennyiségében. Hiszen ezek a versenyzők az átlag embereket is vonzották, a termet és az ott kapható termékeket is ajánlották, nem akartak és nem is tudtak ebből pénzt szerezni, és emberi módón viselkedtek az átlag sportolókkal.
Úgy nagyjából 1994 után ez a mentalitás megváltozott. Az első két körülmény drámai változása, a felkészülés megdrágulása, előbb a termek közt kialakított egy verseny helyzetet, és nagyon sok jól felkészült vidéki versenyző igazolt a fővárosi klubokhoz, így a vidéki jó szakmai háttérrel rendelkező klubok elvesztették tehetséges versenyzőiket, vezetőik kiábrándultak, és szép lassan felhagytak a versenyeztetéssel.
Ma az edzőtermek nem mennek jól, a potenciális ajánlattevők a táplálék kiegészítő cégek lettek. A mai versenyzők már nem a megfelelő szakmai háttér, hanem az anyagi lehetőségek figyelembe vételével választanak. És lépnek is, ha érdekük úgy kívánja.
Én soha nem foglalkoztam más klubok által kinevelt élversenyzőkkel. Vagy nagyon az alapoktól, vagy nagyon kezdő szinten álló versenyzőket választottam ki, és tettem sikeressé.
De a körülményekkel az emberek is változnak.
Mi történik a tisztelettudó, félénken kérdező testépítő ígérettel, ha sikeressé válik? Fizikuma átalakulásával a jelleme is átalakul.
Míg nem versenyző, nem nyer versenyt, észre sem veszik. Ha ez megtörténik, már kérdezgetik, lassan tudatára ébred, ő az edzőterem legfontosabb eleme. Akkor a következő gondolat, hogyan lehetne ebből profitálni.
Nagyon gyorsan elfelejti kezdeti tájékozatlanságát, hogy egy pózt nem tudott megfogni normálisan, hogy hibásan edzett, hogy ki fogta még a kezét is, hogy egy valamire való szabadpózt bemutasson.
Mikor később ez esetleg szóba kerül, azt mondja, ezekkel ő mind tisztában volt. Akkor alakoskodott? Mert ha nem, akkor minek töltötte verseny előtt velem minden szombat délután az időt?
Unaloműzésből? Nem egy ilyen tanítványom volt. Mégis reménykedem, ez a viselkedés nem válik általánossá.
Sajnos könnyen odajuthatunk, minden élversenyző egy külön világ. A barátaik is csak hason szőrűek. Ez nem baj, de az már igen, ha minden embert a maguk mércéjével mérnek. Aki nincs legalább 100 kg, és nem nyom 200-at fekve, kár is volt megszületnie egyáltalán.
Nem véletlen, nagyon kevés klub foglalkozik versenyeztetéssel.
Vajon sok embert vonz ez a gondolkodás? Hasznos az ilyen szemlélet az edzőteremben?
Muszáj lenne ezen a szemléleten változtatni, amíg lehet. Tekintettel kéne leni a szponzor, és az edzőterem érdekeire. Különben mindenki a maga világában próbál boldogulni, és nem lesz aki támogasson versenyzőket. És a kör még jobban leszűkül.

Vida Zoltán