2009. február 23., hétfő 22:54

Nagy Orsi: Mexicoi élményeim....

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Biztosan sokan tudjátok 2008 novemberében részt vettünk Mexikóban, Cancúnban a W.A.B.B.A. szövetség által rendezett Világbajnokságon, melyen nagyon sikeresen szerepelt a magyar csapat.
Nem is oly rég olvashattatok már egy élménybeszámolót erről,ezért én kicsit más oldalról szeretném megközelíteni a témát.
Igazság szerint már nem is akartam újra felhozni a versenyt, de ahogy nézegettem minap a „nyár” képeit a télben, elfogott az érzés amit nem csak a verseny eredményessége tesz felejthetetlenné, hanem maga a hely is, ami oly csodálatos, és misztikus, hogy arra gondoltam pár sorban megpróbálom bemutatni Nektek.

Hiszen több száz oldal is kevés lenne hozzá annyira gazdag Mexikó kultúrája, történelme…
November 6-án éjjel érkeztünk, több mint egy napot utaztunk.
Az ottani időzóna a minek-7 óra, mi ottani idő szerint éjfél körül érkeztünk a reptérre ,és még jó idő telt el mire lepihenhettünk,de a cancúni sós levegő illata feltöltött , nem beszélve arról, mikor megláttuk a város éjszakai fényeit.
Mexikó területén fejlett civilizációk virágoztak évezredeken át, mint a tolték, a maja vagy az azték.

Mi a Yukatán félszigetre, az északi maják és toltékok földjére,Cancún városába érkeztünk, jelentése maja nyelven hüllő fészek, hüllő kút. Mexikóban 50 indián nyelvet tartanak számon, és a maja egy önálló, semmihez nem hasonlító nyelv,írásuk hieroglif írás volt, és a számokat lentről felfelé írták, a legalacsonyabb értékű szám volt alul,szintén szimbólumok mint a kagyló,vonal,és pont használatával.
A környező kis falvakban élő emberek a maják leszármazottainak tarják magukat,és ápolják hagyományaik nagy részét a mai napig.
Maga a város 35évvel ez előtt még egy mocsaras kis halászfalu volt,majd igazi üdülőparadicsommá vált, tele csillogó szállodákkal,és bevásárlóközpontokkal . A 18 km hosszú földnyelv egyik oldalán a Karib –tenger fehérhomokos partja melyen a mi szállodánk is volt, másik oldalán a Nichupet –lagúna amely a szárazföldtől választja el, ahol a város másik része fekszik.

Az első nap szembesültünk a fél-trópusi éghajlat borzasztó párás 30 fokos levegőjével,és még kaptunk egy igazi zuhét is, de mégis mindenki óriási mosollyal mászkált ,és szinte el se hittük hogy ilyen csodaszép helyen vagyunk a Karib –tenger partján…jól hangzik ügye?
A szobánk ablaka a tengerre nézett, és minden nap gyönyörködtünk a kilátásban, és hallgattuk a hullámok zúgását….A vízhez az első szabad pillanatunka leszabadultunk, csak egy láblógatás erejéig is, mely 28 fokos volt, és leírhatatlan türkiz kék, nagy hullámokkal.
A délutáni regisztrációig próbáltuk felfedezni a környéket. Tudni kell azért erről a városról, hogy nem csak a környéken található látványosságokról,a csodálatos vízi világáról,hanem a szórakozóhelyiről is híres,ezért nappal az estéhez képest szinte senki sincs az utcán.

A verseny másnap kezdődött az elődöntővel, majd a rá következő nap a döntővel. Mind a két nap elég hosszadalmas, és fárasztó volt. Csapatunk sikeresen zárta a versenyt, melyet meg is ünnepeltünk egy vacsorával. Az itt eltöltött idő alatt nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget nevettünk, és nagyon jó volt a légkör, nem csak a csapattal,hanem a többi ország versenyzőivel is.
Minden résztvevő ebben a szállodában lakott, így lépten –nyomon találkoztunk …elég érdekes látvány volt, hogy mindenhol testépítők rohangáltak.

Nagyon jó érzéssel töltött el minket, hogy itt szinte mint a sztárokra úgy néztek ránk…fotózkodtak velünk, nevünkön szólítottak az utcán vagy a tengerparton, és tudták az eredményeinket is.
Az újságokban napokig hír volt a Világ Bajnokság, írtak rólunk is, a T.V. élőben közvetítette a verseny mind két napját…szóval itt igazi kultusza van a sport szeretetének, és még a testépítésnek is!!!!!
Elgondolkoztató… A következő napokba próbálta mindenki belezsúfolni az őt érdeklő látványosságot, delfin show-t vagy úszást a delfinekkel, a strandolást, bazározást, és nem utolsó sorban végigenni Mexikó-a csoki, és chili hazájának ízeit....mert hát mi is a legfelvillanyozóbb élmény így a diéta után egy versenyzőnek!!??
Voltunk a várostól 200km-re elterülő dzsungelben lévő maja birodalom fővárosa Chichen-Itza romjainál, amely a világörökség része.
Neve „az Itzai kút kávájánál”az itt lévő természetes víznyelőaknákra utal, melyből a vizet nyerték, és vallási szerepük is volt. A leghíresebb az Áldozatok Kútja ahova az esőistennek, Chac-nak mutattak be emberáldozatokat.

A szerencsésebbeket növényekből kivont hallucinogénekkel kábították el, mivel élve dobták be őket a kútba. Másoknak a még dobogó szívét Chac-Mool isten ülőhelyzetben ábrázolt szobrának kőedényébe tették, mint pl.a győztes labdajátékos csapat kapitányának, vagy a legyőzött ellenségeiknek szívét.
A pok ta pok labdajátékot sokan a kosárlabda ősének tekintik, mivel egy 6,5 m magasan levő kőgyűrűn kellett a váll, csípő, mell segítségével átlökni az akár 4kg-os labdát.
A városhoz közel 600 építmény tartozik, mint a Főpiramis, a Harcosok temploma, a labdajátékok színtere a pelotpálya ,amely akusztikájáról híres.
A város nagy részét még ma is a dzsungel rejti, és találgatják hogyan építhették fel őket ilyen környezetben, és szállíthatták ide az óriási köveket. A főpiramis, valójában piramis a piramisban. A belső a Vörös Jaguár temploma, ami a holdnaptár szerint épült.
A külső a maja naptár szerint Quetzalcoat= Kukulkán(maja nyelven)= Tollas Kígyóisten tiszteletére emelték, aki a maja naptár 52.éves ciklusának végén 2012-ben visszatér, és új korszak köszönt az emberiségre.
Érdekessége hogy minden napéjegyenlőségkor a lemenő Nap utolsó fényeinek játéka egy tekergőző kígyót mintáz.
Az 55m magas piramisszentélyéből visszajövő taps hangja szent madaruk a quetzal madár hangját utánozza…tényleg!! Kipróbáltuk! Hazafelé a néptáncos-ebéd után megálltunk lubickolni az Ik-Kil barlangtónál, ami szintén egy karszt eredetű víznyelőakna 35 m mély, és selymesen lágy a vize. Az utolsó nap fájó szívvel indultam haza, legszívesebben egész Mexikót becsomagoltam volna a bőröndömbe. Én eddig is „szerelmese”voltam Mexikónak, de ez az utazás ezt még jobban megerősítette bennem.
Nagyon szép élmény volt számomra ,és azt hiszem ezt a csapat nevében is mondhatom. Köszönettel tartozom mindenkinek aki lehetőséget adott arra,hogy részt vehessek ezen a szép helyen rendezett versenyen, a családomnak, Power Track cégnek, Vida Zoltánnak,és a Vida Fitnessnek, és nem utolsó sorban Pintér Ferencnek, és Huszár Ernőnek , hogy egyengették a csapat útját!!!!
Remélem–e pár sorral,képpel ízelítőt nyújtottam, és vissza tudtam adni az ottani hangulatot. Kívánom mindenkinek,hogy jusson el ilyen szép helyekre, és ezt Egy Ilyen Jó Csapattal tegye!

                                                                                      Nagy Orsi
Megjelent: 115 alkalommal