2007. szeptember 29., szombat 16:55

Egy kis anatómia: az izomszövet

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Folytassuk a már korábban elkezdett anatómiai ismereteink bővítését.
Ma a testépítők ékességét ,az izomszövetet mutatjuk be nagyon röviden.
Az egysejtű élőlényekben is megtalálhatók az összehúzódásra képes elemek.
A törzsfejlődés folyamán a bonyolultabb szervezetekben kialakult a mozgás aktív szövete, az izomszövet. Ugyanúgy sejtekből és sejtközi állományokból épül fel, mint bármely más szövet.
A sejtek egy-egy nagyobb csoportja összerendezetten, egy irányban mozog, összehúzódik vagy ellazul, így nagyobb és erősebb mozgás jön létre.
Az izomsejtek plazmájában finom, párhuzamosan futó fonalak figyelhetők meg.
Működésük alapján háromféle izomszövetet különböztetünk meg.
A simaizom orsó alakú, 0,5 mm hosszú sejtekből épül fel.
Csoportokba rendeződve különböző szervek falában ( pl. bél, erek ) helyezkedik el, összehúzódása általában lassú,de tartós, az akarattól független, tehát a simaizmok működését tudatosan nem szabályozhatjuk.
A harántcsíkolt izom onnan kapta az elnevezését, hogy a sejtben futó vonalak-mivel optikailag úgy törik a fényt-keresztirányban csíkosnak látszanak.
Az izomsejtek vastagok, hosszúak, egyes izmokban elérik a 16 cm.-ert is!

A vázizomzat teljes egészében harántcsíkolt izomból épül fel,de megtalálható szervek falában is.
Az izomsejtek összehúzódása viszonylag rövid ideig tart, és nagy erőkifejtésre képesek, gondoljunk csak a súlyemelőre! A szívizom különleges izom, csak a szívben fordul elő. Mikroszkópos vizsgálattal harántcsíkolt izomnak látszik, azonban a sejtek Y alakban elágazódva hálózatot alkotnak.
Az elágazódáshoz közel, a harántcsíkolatnál vastagabb vonalak tagolják.
Bár a simaizom és a harántcsíkolt izom is gazdag vérerekben, a szív állandó, folyamatos működése lényegesen jobb, és bőségesebb vérellátást kíván. A szívizom tartós és nagy erőkifejtésre képes.
/folytatjuk/ "múmia"
Megjelent: 1469 alkalommal