Az élversenyzők valamennyien rendelkeznek bizonyos szintű támogatással, bár fizetést nem kapnak, de ez a többi egyéni sportágban sem jellemző jelenleg Magyarországon.
Tehát kétségtelen sikerült tovább lépnünk, de kár lenne tagadni, továbbra is tapasztalható némi ellenszenv a testépítők iránt.
Vajon miért?
A testépítők tejesen másképp élnek, mint akár a többi egyéni sportot űző nehézatléta.
Nincsenek edzőtáborok, nem kell alkalmazkodniuk semmilyen közösséghez, a harcukat egyedül harcolják végig, többnyire segítség nélkül.
Életformájuk nem hasonlítható még a többi nehézatléta életformájához sem, és ezt az életformát az átlag emberek többsége nem találja vonzónak, sőt elutasítja.
Védekezésként a testépítők a saját világukban élnek, némelyik annyira bezárkózik, hogy szinte más nem is érdekli, csak testépítőkkel barátkozik, csak abban a közegben mozog, ahol elismerik, és így szép lassan elveszítik a kapcsolatukat a külvilággal.
Ez a viselkedés valahol érthető, de így semmiképp nem lehet áttörni a falat, nem lehet elérni, hogy ezt egy átlag ember elismerje, sőt szeresse.
Márpedig azok a sportok tudnak igazán sikeresek lenni, amit az átlag emberek nagy része elfogad, sőt szeret.
És azok a sportolók keresnek jól, akikre az átlag emberek kíváncsiak, sőt kedveknek.
Amerikában Arnold ilyen sportoló volt. Ezért tudott ilyen csodálatos karriert befutni.

Mert szimpatikus tudott lenni az átlag emberek legnagyobb részének.
Volt más klasszis testépítő is, aki vele egy időben versenyzett, Sergio Oliva például, aki mint testépítő legalább olyan jó volt, ha nem jobb, mégsem futott be hasonló karriert, mert a testépítő világon kívül nem tudta magát elfogadtatni.

Szerintem tehát ez a legfontosabb, meg kell próbálni szimpatikussá tenni a testépítést az átlag ember számára, mert e nélkül soha nem kapja meg ez a sport azt az elismerést, amit a befektetett munka alapján érdemelne.
Vida Zoltán