2010. december 22., szerda 21:56

Az ösztönös edzésről

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ez ma egy nagyon divatos kifejezés. Nincs eltervezett program, csak egyszerűen érzem, mire van szükségem, és úgy edzem.
Van ilyen, működhet jó pár év edzőteremben töltött év után, egy jól felépített fizikumnál.
De erősen kétlem, hogyan működik ez a fajta ösztönösség egy kezdőnél.
Kicsit taglaljuk, mit is jelent az ösztönösség, egy haladó testépítőnél.

Aki ösztönös elvek alapján edz, az nem egészen azt jelenti, éppen azt edz, ami eszébe jut.
Van egy elképzelés, mely szerint felépíti a heti programját, és a napi edzését.
Aztán ha szükségét érzi, változtat.
Tehát egy nagyon kemény lábedzés után elmaradhat a következő napi hátedzésből a felhúzás, vagy akár az evezés.

Sőt akár az is elképzelhető, hogy az eredetileg tervezett edzéshez képest más izomcsoportot fog edzeni.
A lényeg, volt elgondolás, és a változás az elképzeléshez képest következett be, a visszajelzések alapján, céltudatosan.

A kulcsszó a céltudatosság. A változtatásnak oka van, és edzésben határozott elképzelések alapján következik be a változtatás.
Nem igazán úgy, mint néhány kezdőnél, sajnos.
Náluk az ösztönösség teljesen mást jelent. Amihez épp nincs kedvem, kihagyom.

Ami kényelmetlen nekem, nehezen reagál, kihagyom.
Edzem, amihez ép kedvem van, hiszen a menők is ezt teszik.
Ami működik egy élvonalbeli versenyzőnél, nem igazán működik egy kezdőnél.
És nem az a kezdő, aki először jár edzőteremben, hanem aki a fizikuma alapján nem éri el a haladó szintet.
Sajnos sokan hajlamosak magukat előrébb látni, mint ami a valóság.

Pedig minden sportban vannak kezdők, nem szabad türelmetlennek lenni, végre kell hajtani az alapprogramokat, kellő szorgalommal, és bizonyos szint elérése után, ha van mit érezni, lehet kísérletezni.
A szorgalom, a kitartás, az alázat elengedhetetlen minden sportban. A testépítésben is.
Vida Zoltán
Megjelent: 1484 alkalommal