2011. július 17., vasárnap 17:29

Értékelés a tavaszi szezonról-gondolatok az őszi idény előtt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
A tavaszi szezon számomra némi meglepetést jelentett, a mezőny létszámában, és felkészültségében egyaránt.
Elmondható, kezd kiegyenlítődni a két idény színvonala, főleg a rangosabb szövetségeknél.
Már nem mehet biztosra az, aki azért választotta eddig a tavaszi idényt, mert abban reménykedett, kisebb kihívásokkal kell szembenéznie.
A nemzetközi mezőny is kiegyenlítettebb, sajnos kezd fogyatkozni a magyar sportolók előnye.
Itt nem elsősorban az eredményekre gondolok, hiszen szép eredmények születtek, hanem a színpadon mutatott formára.
Még a tavalyi esztendőben is elmondható volt, a magyarok legveszélyesebb ellenfelei a magyarok voltak a nemzetközi versenyeken.
Ehhez képest ősszel sokkal kiélezettebb küzdelmek várhatók a helyezésekért.
Sportolóink sikerei jelentős részben a definícióban rejlett, nagyjából három évig sikerült e téren meglepnünk a világot.

Most érezhető e téren a riválisok javulása, az előnyünk jelentősen csökkent, már tudják, mivel kell szembenézniük, és próbálnak az ellenfelek is valami hasonlót hozni, egyre nagyobb sikerrel.
Sajnos a növekvő kihívások mellett a versenyzőknek még a válsággal is meg kell küzdeniük, hiszen több élvonalbeli versenyző elvesztette a szponzorát.
Főleg a nagyobb cégek csökkentették a támogatott versenyzők létszámát, ezek egy részét szerencsére más cégek átvették, jelentős részük azonban nem tudott új szponzort találni.
A magyar sikerekhez ismerjük el, jelentős mértékben járultak hozzá azok a cégek, akik éveken keresztül nagylelkűen támogatták a magyar élversenyzőket.
Mivel a magyar piac kicsi, és relatív kevés cég uralja a piac jelentős részét, így a versenyzőknek nem könnyű szponzort találni.
Vagyis nem lesz könnyű megismételni eddigi sikereinket, az előjelek nem a legjobbak.
Van azonban valami, amiben továbbra is a legjobbak vagyunk: a versenyzőink elszántsága.
Ez az, ami mindig is átsegítette a versenyzőinket a legnehezebb helyzeteken, rosszabb körülmények közt, szponzorok nélkül is felkészültek, és nyertek, nem torpantak meg a nehézségek láttán.
Sajnos, hozzászoktak, és ez a mentális erő egy akkora előny, amivel a külföldiek nem rendelkeznek.
Összességében tehát bizakodom a sikeres őszi szereplésben, de egész biztos, sokkal kisebb különbségek fognak dönteni, és nagyon kiegyenlítettek lesznek a nemzetközi erőviszonyok.
Vida Zoltán
Megjelent: 857 alkalommal