2012. szeptember 09., vasárnap 22:48

Kónya Hajnalka, Bata Szilvia a formába hozás kezdetén

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Hajni és Szilvi, mindketten újoncok ebben a sportban, a tehetség kutató kupára készülnek, a modellek közt indulnak a Bodysport Kupán.
Hajni 28 éves, 173 cm, jelenleg 63 kg.
Mindössze egy éve edz, a versenyekre Nyguen Patrik segítségével készül, ő irányítja Hajni felkészülését.
A pózolását közösen csiszoljuk, és próbáljuk kihozni Hajniból a legjobbat.
Hajni kicsit láberős, a lábait úgy kéne beszálasítani, hogy felül ne fogyjon el.

A szemből és hátulról való alapállast még nem érzi, de az első versenyig még öt hét van, szerintem ennyi idő elegendő lesz, hogy megtanulja.

Szilvi személyi edzőnk, Németh Robi tanítványa, már tavasszal versenyzett a tehetség kutató kategóriában, és 6. lett.
Szilvi alkatilag tehetséges, mindössze 19 éves, azonban sajnos sokat kihagyott, két hónapja kezdett ismét edzeni.

Így nyilván a pózolást sem gyakorolta, mindenre újra meg kell tanítani.
Szerencsére jó kezekben van, Robi lelkiismeretesen irányítja az edzésmunkáját.

Szilvinek szerencséje van, mindenhol egyformán szárad, szerintem nagyjából 3-4 kg kell fogynia, és színpadképes formában lesz.
Mindkét lány nagyon lelkes, edzőik segítségével szeretnék kihozni magukból a maximumot.

A Bodysport Kupán kívül a Superbodyn, és a Fit Parádén is indulnak, remélem sikerrel.
Edzőtermünkben volt a 2011-es Gym évkönyv bemutatása, Molnár Péterrel, és Szabó Melindával.
Szabó Melindával most volt alkalmam először személyesen beszélni, óriási tehetségnek tartom, megragadtam az alkalmat, készítettem vele pár közös képet.

Szerintem Melinda hamarosan profi lesz, és a tengerentúlon folytatja pályafutását, így talán az utolsó alkalom volt a közös fotózásra.
Hajni és Szilvi felkészülését végigkísérjük a Bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1628 alkalommal