2013. december 30., hétfő 22:00

Visszatekintés a 2013-as évre, magyar versenyzők eredményei az N.A.C. versenyein

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Egy nap és 2014-et írunk, az ember ilyenkor akaratlan és végig gondolja, mi történt ebben az évben.
Én is így teszek, és mint az N.A.C. szövetség hazai elnöke, szeretném összefoglalni, mi történt a 2013-as évben, milyen eredményeket értek el a magyar sportolók az N.A.C. szövetség világversenyein.
Az N.A.C. világbajnokságot Cipruson rendezték, ahol a viszonylag kis létszámú magyar csapat sikeresen szerepelt.
Benedek Nikolett első lett a fitness shape kategóriában, megérdemelten.

Suba Krisztit nem megfelelően értékelték, így sajnos csak 7. lett, szerintem minimum 4. volt.
Csala Lilla élete első világbajnokságán ezüst érmes lett fitness figure kategóriában, ha a combhajlítója, és a farizma picit szárazabb, nyerhetett volna.

Simon Attila élete első világbajnokságán testépítés 179 cm feletti kategóriában az előkelő 5. helyen végzett, megérdemelten.

Jenei Pisti sajnos betegség miatt kénytelen volt visszalépni, nem indult el a versenyen.
Az őszi N.A.C. Universumon viszont népes és nagyon erős magyar csapat indult, versenyzőink öt aranyéremmel tértek haza.
Benedek Nikolett fitness shape kategóriában első lett, a 30 év feletti kategóriában, Sipőcz Etelka pedig ezüst érmet szerzett.

Nagy Bettina 30 év alatti fitness shape kategóriában bár lázas betegen versenyzett, szerintem nyernie kellett volna, végül azonban sajnos ötödik lett.

Fitness kategóriában 3 magyar lány indult, mind a 3-an bekerültek a döntőbe, Palecian Judit 3. , Füzi Krisztina 4. , Szabó Judit 6. helyezést ért el.

Hercog Betti sajnos nem tudott a döntőbe kerülni, és kiesett.
Fitness figure kategóriában Csala Lilla a 6. helyen végzett, én kicsit előrébb láttam, de a bírók így döntöttek.

Atletic alacsony kategóriában Gergely Arnold első helyezést ért el, megérdemelten.

Atletic magas kategóriában Kohári Richárd harmadik lett, szerintem inkább 2 . volt, de ennyi tévedés egy ilyen erős mezőnyben belefér.

Masters testépítés 50 év alatti kategóriában Szakács Sándor 2. , Illés József 5. lett, megérdemelten, mind a ketten életük első nemzetközi versenyén érték el ezt a remek eredményt!

Testépítésben taroltak a magyar versenyzők, 166 cm alatt Major Zsolt, 172 cm alatt Kökény Béla, 179 cm alatt Dudás Ádám nyert.

Dudás Ádám később az abszolút bajnoki címet is begyűjtötte.

Gratulálok a magyar versenyzőknek, és edzőiknek ehhez a remek eredményhez, és valamennyiüknek legalább ilyen sikeres új évet kívánok!
Vida Zoltán
Megjelent: 508 alkalommal