2014. február 07., péntek 22:29

Bodysport Kupa, május 4!

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Az eredeti elképzelést módosítva a Bodysport Kupa időpontja május 4.-ke, vagyis egy nappal később rendezzük meg a tervezettnél.
Erre a módosításra azért volt szükség, mert Mester Árpád szlovák N.A.B.B.A. elnök május 3.-án tervez egy nyílt pénzdíjas versenyt, melyre szeretettel várja a magyar versenyzőket is.
Így megkért rá, amennyiben lehetséges, tegyem egy nappal későbbre a verseny időpontját, így a versenyzők mind a két versenyen el tudnának indulni.
Mivel szerencsére ez nem okoz komoly nehézséget, így teljesítettem Mester Árpád Úr kérését, és egy nappal későbbre tettem a Bodysport Kupa időpontját.
Idén két új kategória is lesz a Bodysport Tehetség Kutató Kupán, az egyik a tinédzser testépítő kategória, ( 21 év alatt ) a másik a mens physique, úgy érzem mind a két kategóriát érdemes lesz bevezetni a Bodysport Kupán, hisz nagy rájuk az érdeklődés.
Dolgozunk rajta, hogy a versenyt nagyobb és színvonalasabb helyszínre vigyük, és lehetőség szerint Budapesten belül.
Erre jó esélyeink vannak, több megbeszélésen vagyunk túl, már csak pár dolgot kell pontosítani, és úgy néz ki, minden akadály elhárul a verseny Budapesti megrendezéséről.
Természetesen amint minden tisztázódik, az információkat azonnal közöljük, úgy nézz ki, ismét jelentős lépést teszünk előre, mind a verseny helyszíne, mind a verseny díjazása területén.
Ez évek óta így van, minden Bodysport Kupa kicsit jobban sikerül az előzőnél, évről évre több versenyző indul.
Remélem, ez a tendencia idén is folytatódik, megteszünk érte mindent, ami erőnkből telik.
További információk folyamatosan.
Vida Zoltán
Megjelent: 268 alkalommal