Dia a tavasszal élete első idényére készül.
Első versenye a Bodysport Tehetség Kutató Kupa lesz, ahol a 165 cm alatti modell kategóriában indul.
Dia már több éve edz, az alapokat Lovász György és Plumbás Ádám segítségével sajátította el, Gyulán.
Így jók voltak az alapok, Dia izomzata rendben volt, a gondot inkább a súlyfelesleg jelentette.
Fiatal lányról lévén szó, tartottam tőle, nem fog elviselni egy diétát, de ahogy teltek a hetek, lassan rá kellett jönnöm, alaptalan volt a fenntartásom vele szemben.
Dia következetesen diétázik, már több mint 5 kg-ot fogyott, ami erősen meglátszik a fizikumán.
Az egyenes hasizmai már szépen látszanak, a dereka is sokkal karcsúbb lett, felül is látható a változás.
A problémás terület a combfeszítő, és a combhajlító, ezeken még van mit alakítani.
A farizommal szerencsére nincs gond, ez Diánál genetikai adottság, a feneke a felkészülés kezdetén is rendben volt.
Összességévben úgy tippelem, Diának még 4-5 kg-ot kell fogynia a versenyforma eléréséig, amire 4 hét bőven elegendő lesz.
Dia nagyon motivált, nagyon szeretne bizonyítani, ha jól sikerül a Tehetség Kutató, akkor délután is indul, a nyílt szabadidős versenyen.
Sőt, kacérkodik a nemzetközi szereplés gondolatával is, de ez még erősen képlékeny.
Dia aránylag már jól pózol, kisebb tartáshibáit a versenyig szerintem teljesen sikerül kijavítani.
Dia szerintem a versenyre csúcsformában lehet, ha jól hajrázik.
A combizmai szerintem csak a legvégére fognak kialakulni, tehát nagy jelentősége lesz, hogy bírja majd a hajrát.
Dia felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán