2014. május 08., csütörtök 23:37

Néhány gondolat a Bodysport Kupáról...

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
A Bodysport Kupa nézettsége, és a versenyzők létszáma évről évre emelkedik.
Minden évben finomítunk a versenykiíráson, az aktualitásoknak megfelelően.
Rengeteg munka megszervezni egy ilyen versenyt, főleg úgy, ha az ember mögött nem áll apparátus.
Az apparátus hiányát csak többlet munkával, és lelkesedéssel lehet pótolni, és hatványozott oda figyeléssel.
Elmondható, hogy az idei Bodysport Kupa is sikeresebb volt, mint az előző, tehát az újítások ésszerűek voltak.
A versenyzők felkészültségére nem lehetett panasz, már a Tehetség Kutató Kupán is nagyon komoly fizikumokat lehetett látni.
A versenyzők létszáma minden várakozást felül múlt, ekkora létszámra még magam sem számítottam.
A délutáni Nyílt Nemzetközi Szabadidős Versenyen a magyar versenyzők mellett szlovák, és román versenyzők is indultak.
Itt nyilván kisebb volt a létszám, de magasabb volt a színvonal, mint a Tehetség Kutató Kupán.
Tehát a verseny szerintem jól sikerült, azonban mindig lehet, és kell is tovább fejlődni, és a hibákból okulni.
Mi az, amin változtatnék a következő versenyre?
Több dolgon is.
A Tehetség Kutató Kupán eltörölném a szabadpózt, ugyanis nyilván valóvá vált, a versenyzők eléggé rögtönzött műsorokat adtak elő, és nem is igazán élvezték a tényt, hogy erre is szükség van.
Ezzel rengeteg időt is nyernénk, jobban pörögne a verseny, kevesebb lenne az üres járat.
Több kategóriát indítanék a fitnesz modell, illetve a men's physique kategóriákban, az előbbiben legalább 3, az utóbbiban legalább 2 kategóriát tartok ideálisnak.
A dél utáni versenyen megkövetelném azt, hogy az a versenyző, aki több kategóriában akar versenyezni, az adjon le annyi cd-ét, ahány kategóriában versenyezni akar, így megszűnne a cd-ék keresgélése, sokkal gördülékenyebb lenne a verseny.
A bíráskodásra is nagyobb figyelmet kell fordítani, pedig több szempontból igyekeztünk követni a nemzetközi gyakorlatot.
Ilyen például, hogy a vezető bíró, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, nem csak levezeti a versenyt, hanem irányítja a kihívásokat.
Ami azt jelenti, segíti a bírók munkáját, az ésszerű kihívásokkal.
Ennek ellenére, néhány kategóriában előfordult, hogy néhány bíró ezt figyelmen kívül hagyta.
Számtalan nemzetközi versenyen pontoztam már, és több alkalommal voltam a legjobb bíró, vb-én, és Universumon egyaránt.
Pedig ezeken a versenyeken nem ilyen egyértelmű a mezőny, mint itt, sokszor nagyon kis különbségek döntenek.
Tehát elképzelhetetlen, hogy nem tudom kiválasztani az első 5, vagy az első 10 versenyzőt.
Egy, maximum 2 helyezés tévesztése bele fér, ha szoros a verseny, de ennél több már nem.
Ezzel együtt, a végeredmények a kevés tévedéssel együtt reálisnak voltak mondhatók, de az ilyen tévedéseket a jövőben ki fogom szűrni, és mint a nemzetközi gyakorlatban, értékelni fogom a bírók hiba %-át.
A cél nem a megbélyegzés, hanem a verseny jobbá tétele, és a versenyzők nagyobb megbecsülése.
Köszönöm a közönségnek a sportszerű szurkolást, és a versenyzők bizalmát a verseny iránt, igyekszünk erre a jövőben még jobban rászolgálni.
Remélem, az ősszel ismét találkozunk!
Vida Zoltán
Megjelent: 7386 alkalommal