2015. július 03., péntek 21:54

Felkészülés az őszi idényre: Kohári Richárd

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ricsi nem volt túl szerencsés eddig az alapozásnál.
Előbb az egyik, majd a másik lábúján alakult ki körömágygyulladás, le kellett venni mind a két körmét.
Nyilván így nem tudott teljes értékű edzéseket végezni, és ez nyilvánvalóan akadályozta a fejlődésben.
Most azonban már teljesen egészséges, teljes értékű edzéseket végez, és ez meg is látszik a fizikumán.

Ricsi az alapozás harmadik heténél tart, jelenleg 95 kg, az időszakhoz képest remek formában.
Ma együtt edzettünk, és egyeztettük az őszi versenyidényt, megbeszéltük, milyen versenyeken indul.

Mind a ketten úgy láttuk, idén rövid idényt célszerű tervezni, és Ricsi kihagyja a nemzetközi versenyeket, október végén az ő számára véget ér az őszi idény.
A Pro Nutrition Grand Prix lesz az első versenye, a Superbody pedig az utolsó.

Utána pihenő, és utána az NAC Világbajnokságon fog indulni, jövő májusban.
Így több ideje marad a vastagításra, bele tud erősödni a testépítő kategóriába, akár nemzetközi szinten is.

Ricsi élete immár teljesen összefonódott ezzel a sporttal, kilépett a tűzoltóság kötelékéből, és főállású edzőként dolgozik.
Biztosan nehéz döntés volt ez a számára, hiszen éveken keresztül a tűzoltóságon belül képzelte el az életét, de ahogy a sportban egyre előrébb haladt, nem tudta a két tevékenységet összeegyeztetni, és folyamatosan túlvállalta magát.

Most a hobbyja egyben a megélhetése, és bár sokat dolgozik, de ez nem teher a számára, és tud figyelni a felkészülésére.
Így azt gondolom, minden a legnagyobb rendben van, és Ricsi idén élete legjobb formáját hozhatja.
Ha semmi rendkívüli nem jön közbe, szerintem így is lesz.
Ricsi felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1274 alkalommal