2017. március 22., szerda 20:55

Felkészülés a Bodysport Kupára: Horváth Pál

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

Pali nagyon régi vendég a Vida Fitneszben.

Amíg nem volt mens phisic kategória, addig nem gondolkodott a versenyzésen, ahogy bevezettük a kategóriát a Bodysport Kupán, onnantól kezdett gondolkodni a versenyzésen.

Az utolsó lökést a kategória szétválasztása adta a számára, pontosabban az, hogy akik több éves rutinnal, és dobogós helyezésekkel rendelkeznek, azok a kvalifikációs versenyen indulnak, akik pedig nem rendelkeznek ilyen eredményekkel, illetve még nem versenyeztek, azok a Tehetség Kutató Kupán versenyezhetnek, idén először, a mens phisic kategóriában.

Pali genetikája nagyon jó ehhez a kategóriához, remek a váll derék aránya, és az oldalsó pózokban is egész jó, nem mellkas hibás, a karjai is rendben vannak.

A kategória súlyhatárát szerintem könnyedén fogja hozni, jelenleg 4-5 kilóval van a súlyhatár felett.

 

Ennyi van is rajta, ha nagyon be akar száradni.

Már pedig be akar, nagyon komolyan veszi a felkészülést.

Ha a Tehetség Kutató jól sikerül, akkor indul délután is, a kvalifikációs versenyen.

Illetve tervben van a hazai IBFF EB is, amennyiben a Bodysport Kupa jól sikerül.

Palinak annyi a dolga, mindenhol kicsit élesebbnek kell lennie, és be kell fogynia a súlyhatár alá.

A pózolása majdnem jó, a kérdés az, képes lesz e élesben, a színpadon is úgy pózolni, mint a teremben a tükör előtt.

Ha ez sikerül, szerintem az eddigi színvonalat figyelembe véve jól szerepelhet, persze rögtön hozzáteszem, minden verseny más, nehéz az egy évvel ez előtti színvonalból kiindulni.

A lényeg, mindenkinek saját magából kell kihoznia az aktuális maximumot.

Ha ez sikerül, akkor nincs lelkiismeret furdalás, bármi is lesz az eredmény.

Amit tudok, segítek neki, de a munkát neki kell elvégezni.

Remélem, minden rendben lesz, és sikerül olyan formát hozni, amit szeretnénk.

Vida Zoltán

Megjelent: 2857 alkalommal