2015. július 05., vasárnap 13:13

Felkészülés az őszi idényre: Gönye Ádám

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Ádám három hét múlva kezdi a felkészülést az őszi idényre.
Ez lesz élete első idénye, szerintem jók az esélyei, remek alapokról indul.
Rövid idényt tervez, októberben kezdődik számara az idény, a tervek szerint a Herkules Trófeán, a Bodysport Tehetség Kutató Kupán, és a Superbodyn indul.

Ádám jelenleg 99 kg, kimondottan jó formában.
Az anyagcseréje nagyon gyors, az összetett szénhidrát bevitele nagyon magas, még sincs rajta súlyfelesleg.

A formába hozásnál erre mindenképpen figyelni kell, nem szabad majd hirtelen csökkenteni a szénhidrát bevitelt, mert esetében ez bizonyosan izomvesztést eredményezne.
Ádám pózolásán van mit javítani, de ahhoz képest, hogy senki nem tanította, és élete első idényére készül, a pózolása is jónak mondható.

Tehát összességében elmondható, Ádámnak jók az adottságai, az a nagy kérdés, mennyit képes erre a rendkívül jó alapra rátenni.
Mert nyilván rá kell tenni, mert a mostani forma nagyon jó, csak nem a színpadra.

Oda ennél jóval több kell.
Bírni kell a más jellegű, intenzív edzéseket, alacsony szénhidrát mellett, a vele járó rossz közérzetet, nem egy-két napig, hanem hetekig, hónapokig.
Gyakorolni a pózolást, akkor is, ha nincs izomtónus, és az agy sem a legfrissebb.
Ehhez bizony óriási elhivatottság kell, e nélkül nem fog menni.
A jó adottságok remek alapot jelentenek, de a versenyen az lesz sikeres, aki következetesen elvégzi a felkészülést, és hozzá teszi a saját, nagyon kemény munkáját a jó adottsághoz.
Ádám még nem csinált végig egy felkészülést sem, még nem tudja igazán, hogy ez mivel jár.
Ha akaratilag elég motivált, és következetes lesz a felkészülés során, akkor szerintem sikeres lehet.
Vida Zoltán
Megjelent: 1418 alkalommal