2015. november 11., szerda 22:31

Felkészülés az NAC Universumra: Major Zsolt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Zsolti legutóbbi versenye igen kacifántosra sikerült.
Közúti baleset miatt lekéste a repülőgépet, majd több órás huzavona után végül mégis kiutazott, egy másik géppel.
Tenerifén a verseny előtti éjjel ételmérgezést kapott, belázasodott, de a verseny napjára szerencsére sikerült összeszednie magát.
A verseny napján vihar volt, így az összes nyilvános rendezvényt betiltották, ki kellet üríteni a sportcsarnokot.

Végül a szálloda aulájában lett megrendezve a verseny, ahol Zsolti végül második lett a hazai versenyző mögött.
Zsolti az említett okok miatt nem tudta a tőle megszokott maximumot hozni, de még így is versenyben volt az első helyért.

Ezek után komoly dilemma volt, hogy a WABBA, vagy az NAC Universumon induljon.
A WABBA mellet szólt, hogy ott még nem sikerült nyernie, de lényegesen nagyobbak lettek volna a költségek, és legnagyobb ellenfelével ismét hazai pályán kellett volna megmérkőznie.

Az NAC Universumon Zsolti már 3 alkalommal nyert, ezért gondolkodott azon, kipróbálja magát egy másik szövetségnél is.
Azonban végül úgy döntött, mégis az NAC Universumot választja, úgy vélte, semleges pályán igazságos bíráskodás várható, és sikerül visszavágnia spanyol ellenfelének a Tenerifei vereségért.

Zsoltinak 3 hete van arra, hogy csúcsformába lendüljön, a képeket nézegetve ez szerintem bőven elég lesz.
Zsolti jelenleg 91 kg, a versenysúlyát 88 kg körül tippelem.
Szerintem mindenképpen esélyes a győzelemre, remélem, igazságos lesz a bíráskodás, és ha megérdemli, oda is adják neki azt, amit érdemel.
Vida Zoltán
Megjelent: 1386 alkalommal