×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 937

2016. március 12., szombat 14:20

Bodor Júlia nyolc héttel a Frey Classic előtt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Julcsi már volt ezüst érmes az NAC VB-én, utána azonban több évet kihagyott a versenyzésben.
Edzésben maradt, csak nem versenyzett, idén azonban úgy döntött, visszatér.
Genetikailag Julcsi szinte hibátlan, esetében a versenyfelkészülés szerencsére nem túl nehéz, csak élnie kell az adottságaival.

Julcsi 37 éves, 2008 óta aktív személyi edző, jelenleg a GetFit-River Fitness-ben dolgozik.
Saját bevallása szerint az edzés számára nem kényszer, szereti látni, érezni, ahogyan alakul, fejlődik a teste.


Ezen kívül az edzés szerinte a legjobb módszer a mindennapi stressz levezetésére.
Ezeket kihasználva döntött újra a versenyzés mellett.

Illetve úgy véli, hogy edzőként fontos, hogy példát mutasson azoknak, akik bíznak benne, akik rá bízzák a fizikális, mentálitásbeli fejlődésük alakulását. 
A diéta alapvetően nem probléma számára, de természetesen időnként neki is megvannak a saját, önmagával vívott kis harcai.
Julcsi idén a következő versenyeken indul:
Frey Classic
Bodysport Kupa
N.A.C.  VB.
Julcsi nagyon tehetséges, motivált, megtiszteltetés neki segíteni a felkészülésben.
A pózolásban, és a csúcsforma kidolgozásában igyekszem majd a segítségére lenni, idén ugyanis Julcsi a Vida Fitness színeiben indul.
Nincs nehéz dolgom, rutinos versenyzőről van szó, aki alkatilag nagyon ígéretes.
Éppen ezért nagy a feladat, hiszen Julcsi már volt ezüstérmes az NAC VB-én, így mi már lehetne a cél, mint az első hely megszerzése.
Nagyon nehéz valakinek úgy tanácsot adni, hogy csak az első hely a megfelelő eredmény.
Julcsi első versenye a Frey Classic lesz, itt szerintem már 90% körüli formában lesz.
Az itt elért jó eredmény komoly lökést adna a további felkészüléshez, így erre a versenyre is szeretném, ha a lehető legjobb formába lendülne.
Julcsi 2 hetente jár hozzám kontrollra, és minden alkalommal látható, nem nassolással tölt a két hét, minden kontrollra látványosan javul.
Remélem, a Frey Classic-on megteszi az első lépést ahhoz, hogy bebizonyítsa, képes a világbajnoki cím megszerzésére.
Vida Zoltán
Megjelent: 3096 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. március 17., csütörtök 14:35