2016. július 10., vasárnap 18:24

Tavaszi idény: a saját versenyzőim szereplése

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Már minden versenyzőmnek véget ért a tavaszi idény, így megkísérlem értékelni a csapat teljesítményét.

Összességében mindenkivel elégedett vagyok, bár voltak, akikben még sokkal több volt, mint amennyit elért.

Kezdem a legfiatalabbal, Portik Zsolt egy év alatt a kezdő szintről a junior élvonalba került, a mérlege két első hely a Bodysport Kupán, és egy harmadik hely a WBPF Kvalifikáción.

Fő versenyén, a WBPF EB-én már nem indult el, elvesztette a fonalat, a kvalifikációs verseny után 6 kilót szedett fel, így inkább visszalépett az EB-től.

 

Zsarnay Zsombor élete első versenyén, erős mezőnyben mens phsique kategóriában nyerni tudott a Bodysport Kupán, majd 4. helyezést ért el a WBPF Kvalifikáción.

Ezt az eredményt nem egészen fél év felkészüléssel érte el, ami nagyon dicséretes, sajnos azonban ő sem jutott el a fő versenyig, a kvalifikációs verseny után már nem tartotta a diétát, így ő is visszalépett az EB-től.

Kohári Richárd testépítésben második lett a Bodysport Kupán, első lett a WBPF Kvalifikáción, második lett a WBPF EB-én.

Ricsi nagyon tudatosan készült, versenyről versenyre javult, a hazai EB-re sikerült csúcsformát hoznia, ami a második helyre volt elég.

Czotter Mariann egy éve versenyez, a versenyzésre én beszéltem rá, tavaly ősszel.

Mariann győzni tudott fitness figure kategóriában a Bodysport Kupán, 4. lett a WBPF Kvalifikáción, 6. lett az NAC VB-én, 2. a WABBA VB-én.

Mariannt csak dicsérni tudom, a forma időzítése remekül sikerült, versenyről versenyre javult, nem fulladt ki az idény végére.

Csala Lilla fitness figure kategóriában 3. lett a Bodysport Kupán, 7. az NAC VB-én, 4. a WABBA VB-én.

Lilla a WABBA VB-re időzítette a csúcsformát, remek formát hozott, de még mindig komoly tartalékai vannak, még sok eredmény van benne.

Bárdos János masters testépítő nem velünk készült, távirányítással próbáltam segíteni a felkészülését.

János nyert a Bodysport Kupán, 1. lett a WBPF EB-én, 6. helyezést ért el a WABBA VB-én.

Jani formaidőzítése jól sikerült, az idény végére sikerült csúcsformát hoznia, sokat fejlődött az előző idényhez képest.

Magos István masters testépítő nagyon arányos, a kidolgozása is rendben van, méreteiben azonban még javulnia kell.

Pisti 3. lett a Bodysport Kupán, 4. lett a WBPF Kvalifikáción, 3. a Krypta Trófeán.

Siska Fruzsina sportmodell, a Frey Classic-on 4. helyezést ért el, szintén 4. lett a Bodysport Kupán, a WBPF EB-én 3., a WABBA VB-én 4. helyen zárt.

Fruzsi rengeteget fejlődött, a formaidőzítése nagyon jól sikerült, versenyről versenyre javult, remek formát hozott össze.

Kiss Tibor atleticben, és testépítésben versenyzett, sokat fejlődött egy év alatt, azonban érzésem szerint túl hosszúra nyúlt neki az idény.

Tibi atleticben nyert a Bodysport Kupán, 2. volt a WBPF Kvalifikáción, 5. lett a WBPF EB-én.

Nekem legjobban a Bodysport Kupán tetszett, sajnos azonban nem tudta ezt a formát tartani, elfáradt az idény végére.

Masters testépítésben 50 év felett Váradi József 2. Somogyi Ottó 3. lett a Bodysport Kupán.

Ottó a 60 év feletti kategóriában 2. lett a WBPF EB-én.

Mind a két masters versenyző kitartását csak csodálni tudom, ennyi évesen is nagy lelkesedéssel készülnek minden versenyre.

Balogh Sándor első versenyes újonc, 40 kiló feleslegtől szabadult meg, a forma az idény végére jött ki igazán, Sanyi nyerni tudott a Krypta Trófeán.

Minden versenyzőmnek gratulálok, remélem mindenki tovább lép, és még jobb eredményeket ér el a következő idényben.

Vida Zoltán

Megjelent: 4978 alkalommal