2016. október 04., kedd 18:35

Bodysport Kupa, ahogy én láttam

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

A mostani Bodysport Kupa sok szempontból a legjobban sikerült verseny volt.

Hangulatában mindenképp, most először a kategóriák győztesei megmérkőzhettek az abszolút bajnoki címekért, ami szakmailag ismét egy kis pluszt nyújtott a versenyzőknek, és a közönségnek egyaránt.

A szívvonalra összességében nem lehetett panasz, remekül felkészült versenyzőket láttam a színpadon.

A bírói kar nagyon lelkiismeretesen végezte a dolgát, köszönet nekik, volt olyan bíró, aki 12 órán át bírált egyfolytában.

Embert próbáló feladat, nagyon jól tudom, mégis valamennyien a végén is épp úgy próbáltak figyelni, mint az elején.

 

A közönség szakértőn viselkedett, sportszerűen szurkolt, és jelentős részük kitartott a verseny végéig, ami nem kis dolog.

Erős román csapat vett részt a versenyen, 2 NAC Universum ezüst érmes versenyző, Andrei Nilgesz és Florina Iancu, mind a ketten nyerték a kategóriájukat, és az abszolútot is.

Ebből is látszik, nagyon korrekt volt a pontozás.

Szlovákiából is érkeztek versenyzők, de ők nem nőttek a kategória átlaga fölé, de érezhető, valami ezen a fronton is elindult.

Ez nagyon örvendetes.

Ami viszont meglepett, kevesebb induló volt, mint tavasszal, pedig valahol és többre számítottam.

Persze így is nagy verseny volt, 190 versenyző indult, ami nagyon jónak mondható.

Hogy miért voltak kevesebben, nem tudom, a lelkiismeretem tiszta, mindent megtettem, ha újra kezdeném, mindent így csinálnék.

Hogy mi lehetett az ok, nem lehet tudni, talán a klikkesedés, az eltiltással való fenyegetés, hogy a sok különböző csoport nem érdekelt mások sikerében, és próbálja mindegyik szekta a saját igazságát hirdetni.

Ezzel nem lehet mit kezdeni, mindig voltak szimpatizánsok, és rosszakarók, mindenkinek nem lehet megfelelni, a lényeg amit lehetett megtettem, a többi tényező tőlem kívül álló ok, amit nem tudok befolyásolni.

A versenyzők nagy része szereti ezt a versenyt, sokan évek óta visszajárnak, ez a lényeg, a többi majd megoldódik, remélhetőleg.

A változtatások sikeresek voltak, jó ötlet volt a Fit Modell Anyuka kategória életkor szerinti szétválasztása, szerintem így sokkal igazságosabb volt az elbírálás, több esélyt adtunk a versenyzőknek.

A kvalifikációs verseny résztvevői jogot szereztek arra, hogy részt vehessenek az NAC, vagy a WABBA Universumon, azért vagy, mert a két verseny sajnos egy időpontban van, így a versenyzőknek sajnos választaniuk kell.

Aki az NAC Universumon szeretne indulni, velem vegye fel a kapcsolatot, akinek a WABBA szimpatikusabb, keresse Huszár Ernőt.

Két olyan testépítő is megtisztelte a rendezvényt, aki a kezdetektől jelen volt a sportág bölcsőjénél, Krecsik László többszörös magyar bajnok, abszolút bajnok, és Kovács Koko István testépítő bajnok, volt szakág vezető.

Fontos megadnunk azoknak a tiszteletet, akik hozzájárultak ahhoz, ahol ma tartunk.

Sajnos ma ritka érték a hála, és a tisztelet.

Úgy vélem, a szervezés ismét kicsit jobb volt, mint az előző versenyen, remélem, a következő még jobb lesz, hiszen a hibákból mindig okulunk.

Gratulálok a versenyzőknek, és köszönöm a szponzorok, és a szimpatizánsok segítségét.

Vida Zoltán

Megjelent: 2245 alkalommal