2017. január 19., csütörtök 21:37

Siska Fruzsina készül a tavaszi idényre

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

Fruzsinával már egy idényt dolgoztunk együtt, nagyon céltudatos, szorgalmas lány.

Nem nyafogós, nem adja elő a „de szenvedek, majd meghalok˝ műsort a diéta időszakában, tud akarni, és szenvedni a céljaiért, ha muszáj.

Megbeszéltük milyen versenyeket vállal, amiket vállalt, azon mind el is indult, versenyről versenyre javult, nem kedvetlenedett el akkor sem, mikor a helyezése véleményes volt.

Azt tanácsoltam Neki, a off szezonban se hízzon el, mert akkor sokkal nehezebb lesz formába lendülni.

Mindenkinek ezt mondom, de szinte senki nem fogadja meg.

Ő megfogadta, kellemes meglepetés volt a fizikuma, a felkészülés kezdetén.

Február elején kezdjük a felkészülést, Fruzsi nincs elhízva, a forma az időszakhoz képest kimondottan jó.

 

Egyeztettük milyen versenyeken indul, a Frey Classic, a Bodysport Kupa, az IBFF EB, az NAC VB biztos, de ezen kívül még egy két verseny belefér, beilleszthető a felkészülésbe.

Fruzsi arányaiban jó, amire figyelnie kell, az a farizom, és a combhajlító.

A szálkásításnál ez szárad be legnehezebben, ezért azt tanácsoltam, már most kezdje el magas ismétlési számmal edzeni, fordítson nagy figyelmet rá.

A váll, hát szélessége javult, a combizmai szerencsére nem mentek el a felsőtestéhez képest.

Első versenye a Frey Classic lesz, április végén.

Tavaly beugróként indult, és sikerült megszereznie a 4. helyet.

Most tudatosan készül rá, mindent megtesz, és szeretne dobogón végezni.

A Bodysport Kupára már csúcsformához közeli forma kell, hiszen rá 2 hétre lesz az IBFF EB, hazai pályán fontos lenne a lehető legjobban szerepelni.

Rá egy hétre NAC VB, tehát az IBFF EB után nincs kiengedés, félre kaja, mert akkor lőttek a formának.

Komoly próba ez egy fiatal lánynak, nagyon sok lemondás, sok munka.

Nagyon kell szeretni, és nagyon kell akarni ahhoz, hogy sikerüljön.

Fruzsinál úgy érzem, mind a két feltétel adott, szerintem nem lesz gond, ahogy tavaly végig csinálta, úgy idén is megfogja.

Vida Zoltán

Megjelent: 2755 alkalommal