2018. október 12., péntek 18:07

Columbu Classic, ahogy én láttam

Írta:  vida zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

Franco Columbu a sportág egyik atyja, remek testépítő, aki nagyon sokat tett a testépítés népszerűsítéséért.
Mikor meghívtak a versenyre, örömmel igent mondtam, hiszen jól beilleszthető volt a versenyzők felkészülésébe az időpont.
A magas pénzdíjak miatt erős mezőnyre számítottam, ez így is lett.
A fogadtatásunk baráti volt, a hotel kitűnő, a verseny színhelye is rendben volt.
Az olasz emberek vendégszeretőek, nem idegesek, és van bennük valami sajátságos latinos optimizmus, ahogy szemlélik az életet.
A versennyel kapcsolatban azonban muszáj néhány kritikával éljek.
Egy ilyen színvonalú versenyen nem tudtak egy asztalt biztosítani a bíróknak, végig úgy pontoztam, hogy a bírói lapok az ölemben voltak, egy alátéten írogattam, miközben figyeltem, le ne essen az egész dosszié.
A színpadi világítás még a színpad közepén is gyenge volt, a két szélén pedig a nullával volt egyenlő.
Ez a probléma erősen befolyásolta a verseny végeredményét is, ugyanis ez a körülmény a nagyobb tömegű, közepes definícióval rendelkező versenyzőknek kedvezett.
A versenyen nem követték a nemzetközi bírói gyakorlatot, mely szerint, ha 10, vagy annál több versenyző van, akkor a versenyzőket az elődöntőnél 5-ös csoportokban kell előre hívni, és ez után lehet kijelölni azt, kik a döntősök.
Ez ismét egy olyan hiba, ami nagymértékben befolyásolta a verseny végeredményét.
A kategóriákban ezek a hibák nem annyira jöttek ki, hiszen egy kategóriában általában 5-8 versenyző indult, itt nem is volt nagyon komoly baj a pontozással, azonban az abszolút kategóriákban sajnos ez már erősen számított.
Ha ezek a hibák nincsenek, a magyar versenyzők szinte mindent nyertek volna, legalábbis a mutatott forma alapján.
A verseny után több órás sorban állás következett, a nyeremények beváltásánál.


A végül a kategória nyereményeit kifizették, az abszolút díjazást azonban nem, azt majd állítólag utalják.


Mivel nincs hivatalos jegyzőkönyv, így emlékezetből próbálom közölni a magyar vonatkozású eredményeket.


Lengyel Vivien, bikini -163 cm 1. hely, bikini abszolút 2. hely.
Szilágyi Ildikó, sportmodell 35 év felett 1. hely, sportmodell abszolút 1. hely.
Szűr Zoltán atletic -175 cm 1. hely, atletic abszolút 1. hely.
Gasparics Zoltán atletic +175 cm 2. hely, atletic abszolút 4. hely.
Fitness Figure Gyenis Judit 2. hely, Sebestyén Ágnes 3. hely, abszolútban szintén.
Testépítés -165 cm, Berek Gábor 1. hely, abszolútban 4. hely, -179 cm Kohári Richárd 1. hely, abszolútban 6. hely, +179 cm, Czikó Gergő 1. hely, abszolútban 5. hely, abszolútban Molnár Péter 3. hely.
Végül ez így leírva jónak tűnik, azonban valójában sokkal eredményesebbek is lehettünk volna, a fent említett hibák nélkül.
Vasárnap már lenyugodtak a kedélyek, ismerkedtünk a környékkel, a helyi éttermekkel, és az olasz mentalitással, ezek szinte mindenkinek tetszettek.
Hétfőn reggel azonban, az email, és a szóbeli egyeztetés ellenére, nem jött értünk senki, erről nem is értesítettek, így hajszál híján lekéstük a gépet, a taxik 160-al száguldtak a reptérig, és így is az utolsó pillanatban estünk be.
Hát azt gondolom, ezt senki nem akarná újra átélni, én biztosan nem.
Az egész útnak ez volt a legfájdalmasabb pontja, szerintem ez az, ami mindenkiben megmarad.
Gratulálok az összes magyar versenyzőnek!
Vida Zoltán

Megjelent: 2320 alkalommal