Testépítés

2013. március 19., kedd 17:15

Hasizom gyakorlatok bemutatása

Írta:
Folytatjuk az edzés rovat bővítését, néhány új hasizom gyakorlatot mutatunk be.
A hasizom az egyik legfontosabb izom egy testépítőnél, az összes szemből lévő póznál látszik.
Sokan csak formába hozásnál edzenek hasizomra, szerintem helytelenül, ugyanis az kevés, hogy a diétával megszabadulnak a súlyfeleslegtől, és láthatóvá válik a hasizom, az is lényeges, mennyire hangsúlyosak a hasizmok, milyen vastagok a kockák.
Hasizom gyakorlatok bemutatása:
2013. március 17., vasárnap 20:11

Lábizom centrikus, hat napos edzésterv

Írta:
Ez a program haladó testépítőknek készült, alapozási időszakra.
A lábizmok felhozása a cél, miként a címben is szerepel.
A program lényege, a lábat heti kétszer, egy erős, és egy átmozgató edzéssel edzzük.
A karizmait is kétszer edzzük, a hát edzés után, és a mell edzés után is végzünk néhány átmozgató sorozatot a biceps, illetőleg a triceps izmokra, ezen felül pedig csinálunk egy teljes kar edzést is, önálló napon, szuper szettben.
Fontos a pozitív kalória mérleg, ugyanis az alkati hiányosságok negatív kalória mérleg mellett nem javíthatók.
Íme, egy lehetséges alternatíva, a láb, és a kar izmok felhozására:
Hat napos, láb centrikus edzésterv
2013. március 08., péntek 11:29

Karizom gyakorlatok bemutatása

Írta:
Azért hagytam ezt az izomcsoportot a gyakorlatok bemutatása végére, mert az eredeti anyagunk, amit Földi Zolival készítettünk, erre az izomcsoportra elég részletes.
Néhány lényeges gyakorlat azonban kimaradt, most ezt szeretném pótolni.
Mindig hangsúlyozom, a leírt gyakorlatokból nem kell mindet egy edzésen alkalmazni, hanem a leírt szempontok alapján célszerűen összeválogatni azokat, amelyek egy teljes edzést biztosítanak.
Biceps gyakorlatok
2013. március 05., kedd 22:55

Hátizom gyakorlatok bemutatása

Írta:
Az edzés rovatunkban már bemutattunk néhány hátizom gyakorlatot, ezt szeretnénk most bővíteni.
A gyakorlatok bemutatásánál nyilván a saját gépparkunk bemutatására koncentráltunk első sorban, de végül minden jól felszerelt edzőteremben a géppark egy része megtalálható, így az anyag a Vida Fitneszen kívül is alkalmazható.
Az alap gyakorlatok leírását Földi Zoli barátommal már elkezdtük, évekkel ez előtt, most ezt az anyagot szeretnénk bővíteni.
Sajnos nagyon sokan edzenek elképzelés nélkül, az erőgyakorlatokat kis súlyokkal, csalva végzik, az izoláló gyakorlatoknál pedig nagy súllyal igyekeznek dolgozni, természetesen szabálytalanul.
Reménykedem benne, talán legalább néhányan elgondolkodnak a leírtakon, és a munkánk nem lesz hiába való.
Hátizom gyakorlatok
2013. március 01., péntek 23:03

Felkészülés a tavaszi idényre: Rácz Balázs

Írta:
Balázs négy hete kezdte el a vastagítást.
A testsúlya nagyjából 5 kg-ot emelkedett, jelenleg 120 kg.
Ezzel együtt a mutatott forma is sokat javult, Balázs izom állaga jobb, mint 4 héttel ezelőtt.
És aminek a legjobban örülök, láthatóan javul a pózolása, már nem olyan esetlen, mint tavaly.
A fizikuma már tavaly is jó volt, de nem igazán tudta megmutatni, sőt kimondottan terhesnek érezte a pózolás gyakorlását.
2013. február 28., csütörtök 12:31

Lábizom, farizom és a vádli gyakorlatok bemutatása

Írta:
Folytatjuk azt a munkát, amit Földi Zoli barátommal évekkel ezelőtt elkezdtünk.
Az alap gépek, és az alap gyakorlatok bemutatása után szeretném a Vida Fitneszben található összes edzőgépen végezhető gyakorlatot bemutatni.
Most a lábizom gyakorlatok bemutatását szeretném bővíteni, a jelenlegi eszközállományunk minden gépének helyes használatát fogom megismertetni.
Mivel egy edzőterem soha nincsen kész, több mint valószínű, hogy hamarosan ezt az anyagot is bővítenem kell, de ez kellemes feladat, mert ez az jelenti, ismét fejlődtünk, vannak új eszközök, melyek használatát be kell mutatnunk.
2013. február 22., péntek 22:06

Vállizom gyakorlatok bemutatása

Írta:
Folytatjuk a különböző izomcsoportokra ható gyakorlatok bemutatását.
Szeretnénk segítséget nyújtani minden sportolónak, akik még csak ismerkednek az edzéssel, hogy helyesen válasszák meg gyakorlataikat, és célszerűen állítsák össze edzéstervüket.
A leírt gyakorlatok saját edzőtermem, a Vida Fitnesz gépparkjának használatát mutatja be, folytatása annak, amit Földi Zoli barátommal elkezdtünk.
Vállizom erősítő gyakorlatok:
2013. február 18., hétfő 21:37

Mellizom gyakorlatok bemutatása

Írta:
Edzés rovatunkban már megtalálható néhány alapgyakorlat leírása, fényképekkel illusztrálva.
Most ezt az anyagot szeretnénk bővíteni, hiszen a Vida Fitneszben nem csak azok az alapgépek vannak, amit annak idején Földi Zolival bemutattunk, hanem annál jóval több.
Ezeknek az eszközöknek a használatához szeretnénk segítséget nyújtani.
Újabb edzés videó a Vida Fitnesz youtube csatornáján!
Még sok idő van a tavaszi idény kezdetéig, a versenyzőknek javában tart az alapozás, ilyenkor kevesebb felkészülési cikket közlünk, helyette inkább táplálkozással, edzéssel kapcsolatos információra koncentrálunk.
Mostani edzés videónk egy lábedzés alternatíva, ami talán inkább a combfeszítőkre hangsúlyosabb.
Videó megtekintése
A személyi edző ma egy igen elfogadott foglalkozás, szinte természetes, hogy akinek komolyabb céljai vannak, az személyi edzőt fogad.
De mi alapján válasszon a vendég a rengeteg személyi edző közül?
Hagyatkozzon a néhány soros bemutatkozásra, és pár fényképre, és ez alapján döntsön?
Szerintem szerencsésebb videós bemutatkozást készíteni, de sajnos ennek elkészítéséhez informatikai ismeretek szükségesek, és némi szakmai rálátás, amivel együttesen kevesen rendelkeznek.
Andrasek Krisztián ezen kevesek közé tartozik, informatikus a végzettsége, aktív testépítő, felajánlja segítségét azoknak, akik videós bemutatkozásukat nem tudják megoldani.