Verseny

2014. augusztus 29., péntek 19:51

Fontos információk az N.A.C. Universumról!

Írta:
Az N.A.C. Universum kvalifikációs versenye a Bodysport Kupa.
Aki ezen részt vesz, az jogot szerez az Universumon való indulásra, a helyezéstől függetlenül, hiszen összesen 60 versenyző nevezhető, de ekkora csapat még soha nem vett részt az Universumon.
Vagyis ez a verseny egy forma kontroll, aki nagyon gyenge formát mutat, azt inkább lebeszélném az Universumon való részvételről, mert az egy nagyon erős verseny.
Aki tehát indul a Bodysport Kupán, és részt akar venni az Universumon, annak azt tanácsolom, még most foglalja le a repülőjegyet, mert most még olcsó.
2014. augusztus 23., szombat 21:26

Nemzetközi fekvenyomó verseny, Biatorbágy

Írta:
Fehérvári László sokszoros fekvenyomó, és erőemelő magyar bajnok immár nagy rutinnal rendezi meg ezt a jó hangulatú versenyt.
Javarészt önerőből, ami ma nagyon tisztelendő dolog, főleg ha figyelembe vesszük, nem egy milliárdos vállalkozóról van szó.
A színvonalra és a hangulatra most sem lehetett panasz, a közönség vastapssal jutalmazta a versenyzők teljesítményét.
Ma kaptam részletes versenykiírás a versenyről.
A tavalyi versenyhez képest nincs változás, a kategóriák, és a díjazás is ugyan az.
Íme, a részletes verseny kiírás:
2014. augusztus 11., hétfő 12:35

Az általam ismert őszi versenyek időpontjai

Írta:
Az őszi versenyidény általam ismert versenyei
Közlöm az általam ismert őszi versenyek időpontjait.
Nyilván ez nem a teljes versenynaptár, csak az, amiről nekem személy szerint tudomásom van.
Tehát az általam ismert versenyek, időpont szerint:
2014. augusztus 09., szombat 20:06

Fontos információk a Bodysport Kupáról

Írta:
A Bodysport Kupa évről évre népszerűbb a sportolók körében.
Elmondható, minden versenyünkön emelkedik a létszám, ami nagyon örvendetes tény.
Ősszel ismét lesznek apróbb változtatások a kategóriákat illetően.
Fehérvári László többszörös fekvenyomó magyar bajnok rendezésében augusztus 23.-án nemzetközi, szövetségektől független nyílt fekvenyomó verseny lesz Biatorbágyon.
A versenyen szinte már családias a hangulat, az indulók nagy része évek óta indul ezen a versenyen.
Részletes program a következő:
Ezúttal Sapriban, az IBFA Világ-és Európa bajnokságon tarolt a könyörtelen magyar különítmény.
Abban a dél olaszországi tengerrel és hegyekkel övezett kis városban, amelyet földrajzi fekvésének köszönhetően még nem fertőzött meg a turistainvázió, megőrizve így a szemétdombtól és hemzsegő idegenforgalomtól a települést.
Persze, ebből adódóan a gazdasági helyzete nem vetekedhet egy északi város jól szituált gazdaságával, de látszólag ez a helyieket fikarcnyit sem bántja.
Élik a megszokott szerény, de vidám mindennapjaikat, mit sem törődve a körülöttük nyüzsgő tébolyult világgal.
A Deu Torri egy magas díjazású, tradicionális olasz verseny.
Idén Riminiben rendezik meg, 20 000 Eu összdíjazással.
A külföldi versenyzők a nemzetközi kategóriákban indulhatnak, a nevezéseket két héttel a verseny előtt le kell adni.
A nemzetközi kategóriák a következők:
2014. július 16., szerda 10:04

Az N.A.C. őszi verseny naptára

Írta:
Az őszi idényre már több versenyző elkezdte a felkészülést.
Akik az ősszel érdeklődnek az N.A.C. szövetség versenyei után, annak némi segítséget szeretnék nyújtani, az időpontok tekintetében.
Az N.A.C. egy nagyon dinamikusan fejlődő szövetség, az ősszel két nagy pénzdíjas versenyt szervez, az egyik meghívásos, a másik teljesen nyílt.
Íme, az általam ismert időpontok:
2014. július 10., csütörtök 22:53

Fontos információk a Pro Nutrition Grand Prix-ról!

Írta:
A cég tulajdonosával, Gencza László Úrral telefonon egyeztettem, az idei Pro Nutrition Grand Prix-el kapcsolatban.
A versenyt idén kicsit előbb rendezik meg, a verseny időpontja szeptember 14, a helyszín Dézs, ami nagyjából 50 km Kolozsvártól északra.
A kategóriák nem változnak a tavalyihoz képest, modellben egy abszolút kategória lesz, testépítésben pedig -70 kg, -80 kg, -90 kg, -100 kg, és + 100 kg.
A kategória győztesek később megmérkőznek az abszolút bajnoki címért.