Verseny

Klubunk versenyzői idén is remekül szerepeltek az N.A.C. Universumon.
A versenyzők és edzőik is a maximumot próbálták nyújtani, és ennek meg is lett az eredménye.
A Vida Fitnesz sportolói 2 első, 2 harmadik, 2 hatodik helyezést szereztek, ami sok nagy ország teljesítményét felül múlja, tehát azt gondolom, maximálisan elégedettek lehetünk.
2013. december 04., szerda 11:47

N.A.C. Universum, ahogy én láttam

Írta:
Az N.A.C. Universum talán a legszínvonalasabb amatőr verseny, mind létszámát, mind színvonalát tekintve.
Ezt figyelembe véve különösen nagy dolog, hogy 5 aranyérmet szereztünk, és megnyertük a csapatversenyt.
A bíráskodás nagyon korrekt volt, persze nem minden kategóriában, de összességében állítom, szerettek minket Hamburgban, és nagy részben azt kaptuk, amit érdemeltünk.
A magyar versenyzők szinte minden kategóriában döntőbe kerültek, szinte nem volt olyan versenyzőnk, aki nem került az első hatba.
Magyar szempontból remekül sikerült a verseny, sportolóink öt arany érmet szereztek.
A négy testépítő kategóriából hármat magyar sportolók nyertek, és ezen felül magyar sportoló nyert az atletic -175-ben, illetőleg a fitness shape 30 év feletti kategóriában.
Íme, a végeredmények:
2013. december 02., hétfő 13:54

2013 N.A.C. Universum, képekben

Írta:
2013 N.A.C. Universum, képekben
Galériánkban több mint 450 kép található erről a nagyon színvonalas versenyről.
A magyar sportolók 5 kategóriában értek el első helyezést, így megnyertük a csapatversenyt is.
Képek a versenyről
Az Universum a legnagyobb amatőr verseny.
Több mint 300 jól felkészült versenyző mérkőzött meg a bajnoki címekért.
Beszámoló, értékelés hamarosan.
Vida Zoltán
2013. november 26., kedd 23:00

N.A.C. Universum, fontos információk!!

Írta:
A versennyel kapcsolatban minden nap rám ír valaki.
Így most közzé teszem ismét a legfontosabb információkat, kérem az indulókat, figyelmesen tanulmányozzák át.
A regisztráció pénteken lesz, 14-21 óráig.
A regisztrációnál szükség van személyi igazolványra, a cd-re, itt megkapja a versenyző a rajtszámot, és megkapja a szobaszámot is.
A regisztráció ingyenes, a szállásért és a reggeliért nem kell fizetni.
A kísérők szállása 2 napra 189 eu, amit a regisztrációnál kell fizetni.
A csapat egy része saját költségén repülővel utazik, nekik a transzfer a reptérről biztosított.
Pár versenyző pedig szintén egyénileg, autóval utazik, nekik pénteken a Park Hotelben kell lenniük, 14-21 óra között, a regisztráció miatt..
A csapat többi része csoportosan utazik, autóval, és kis busszal.
Ricsi remek formában van, szerencsére minden a tervek szerint alakul, a fizikuma folyamatosan javul, és a testsúlya is úgy változik, ahogy terveztük.
Ricsi jelenleg 85 kg, szombatig nem lehet több 81 kg -nál, a 179 cm –es magasságához ez az atletic felső határa.
Szerintem ez péntekre pont meglesz, szombaton pedig nagyjából 82 kg lesz a színpadon, reményeim szerint borotva élesen.
2013. november 24., vasárnap 17:34

Fontos információk az N.A.C. Universumról

Írta:
A csapat nevezését és szoba foglalását már leadtam, a csapat kisebbik része repülővel utazik, nekik az érkezés időpontjára rendeltem transzfert, ami a reptérről a regisztráció helyszínére szállítja a versenyzőket.
A csapat nagyobb része autóval, és buszokkal utazik, mi péntek 03-kor indulunk a Vida Fitnesz elől.
Az út nagyjából 11 óra, tehát 14 óra körül érkezünk Hamburgba, a regisztráció után elfoglaljuk a szobáinkat, és így mindenki ki tudja pihenni magát szombatra.
A resztráció a Park Hotelben lesz, ott tudjuk majd meg, melyik hotelben leszünk, ott kell kifizetni az extra szobákat, és ott kapjuk meg a szoba számokat.
A verseny részletes programja a következő:
A Budaörsi W.B.P.F.  V.B.  egy minden szempontból sikeres verseny volt, magyar érmesekkel és bajnokokkal.
Erre az I.F.B.B. reakciója: az I.F.B.B. eltilt minden versenyzőt, 2 évre, aki a versenyen indult.
Íme, a szó szerinti megfogalmazás:
A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség hivatalos közleménye
A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség elnöksége az IFBB világszövetség utasítására a következő határozatot hozta: minden olyan személy, aki 2013 november 15-17 között rendezett budaörsi WBPF versenyen versenyzőként részt vett 2, azaz két év eltiltásban részesül.
Magyar Testépítő és Fitness Szövetség
Budapest, 2013. november 17.
2013. november 21., csütörtök 10:50

W.B.P.F. Világbajnokság, hivatalos végeredmények

Írta:
Ígéretünkhöz híven közöljük a W.B.P.F. Világbajnokság hivatalos végeredményét.
Sikeres verseny volt, népes mezőnnyel, és magyar sikerekkel.
A hivatalos végeredményekért klikkelj ide!
Ricsi a tavalyi évhez képest minden tekintetben óriásit fejlődött.
Arányaiban, méreteiben, és kidolgozásában is sokkal jobb, mint tavaly.
Vastagítás alatt a testsúlya 93 kg volt, aránylag jó formában, így gondolkodtunk azon is, hogy atletic kategória helyett nyílt testépítésben indul.
Végül közös megegyezéssel az atletic kategória mellett döntöttünk, Ricsi ebben a kategóriában szeretne bizonyítani az N.A,C. Universumon.