2007. december 06., csütörtök 21:54

I.F.B.B. Junior és Masters V.B. , ahogy én láttam

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
[képek a galériában] Videók feltöltése folyamatban!

Nem mindent láttam, így csak arról írok, amit nyomon követtem. Nem szeretem az olyan kritikusokat, akik tele vannak ötletekkel,csak nem rendeznek semmit. Én még nem rendeztem nemzetközi versenyt, így a kritikával is óvatos leszek.


Tehát a helyszín: a rendező nem számított sok nézőre, így egy kis sportcsarnok, kényelmetlen ülésekkel, rossz rálátással a színpadra. A színpad megfelelő, a díszletek látványosak. Tehát a csomagolás rendben. A külföldi delegációkon kívül, csak nagyon kevés magyar néző volt, családtagok, és, néhány fanatikus szakmabeli. A lebonyolítás jó, a nézőtéren kissé álmos hangulat.

És akkor a versenyről. Mivel nem mindent láttam, ezek inkább benyomások. Az észrevételeim, kategóriánként. Junior férfi testépítés, -75 kg. Az egyiptomi versenyző jogosan nyert, nagyon esztétikus volt, és a kidolgozása is ütős volt. A második helyezet ukrán nem tudta komolyan szorongatni, viszont második helye reális. A kategória közepes, színvonalra, mennyiségre is érezhető visszaesés. Magyar induló csak egy indult, szerintem cél a tapasztalatszerzés lehetett.

Junior férfi testépítés, +75 kg. Indulók számában itt is visszaesés, a színvonalra itt nem lehet panasz. A német versenyző kiemelkedett a mezőnyből, jogosan nyert. A spanyol, román, egyiptomi, thai versenyző közel azonos szinten volt, így egymás közötti helyezésük véleményes. Szerintem Karácsonyi Krisztián csúcsformában döntős lett volna. Magyar induló nem volt.

Junior klasszikus testépítés. Nagyjából három versenyző kiemelkedett a kategóriából, véleményem szerint Simon Tamás volt köztük a legesztétikusabb. Nem lejtett a hazai pálya, harmadik lett! Nem csalás kategória, annyival nem volt jobb, de érzésem szerint nyernie kellett volna. Lőrinc Norbert hatodik helye méltányos.

Junior fitness kategória. Kevés induló, közepes színvonal. Vajda Zoltán fizikumra hozta a formát, gyakorlata azonban nem volt versenyképes. Hatodik helye jogos. Junior női testépítés. Kevés induló, gyenge mezőny. A svéd színekben versenyző ázsiai lány emlékeztetett arra, hogy milyen versenyt látok. Magasan nyert. Vargha Viola negyedik lett. Demeter Karolina is döntős lett, hatodik helyen végzett.


Junior női fitness , -163 cm. Kevés induló, orosz, szlovák, litván versenyző az első három helyen. Úgy érzem, Nagy Viktória dobogós helyezést érdemelt volna. Nem kapta meg. Méri Renáta alkatilag ígéretes, jó a gyakorlata, ez most a hatodik helyre volt elég.

Női junior fitness, +163 cm. Ukrán, orosz, cseh versenyző az első három. Gál Vivien ötödik lett, ha számít a hazai pálya, ő is dobogós. Döntő közeli, nyolcadik helyen végzett Vághi Zsuzsa, pici szerencsével ő is döntős! Észrevételem, nemzetközi szinten többet számít a testforduló, mint a hazai bíróknál. Akik előtte végeznek magyar versenyen, most mögötte voltak.

Junior női fitness forma, -163cm. Cseh, norvég, szlovák versenyző az első három. Színvonal erős, a legjobb magyar Bérdi Szandra lett, kilencedik helyezést ért el.

Junior női fitness forma, +163cm. Kevés induló, jó színvonal. Első két helyen cseh, harmadik helyen lengyel versenyző. Oláh Noémi hatodik, alkatilag esztétikus, picit izmosabbnak kéne lennie, és sokkal előrébb végezne.

Férfi masters testépítés, 40-49 évig,-70 kg. Erős színvonal, kevés induló. Ukrán, szerb, lenyel versenyző az első három. Magyar induló nem volt.

Férfi masters testépítés, 40-49 évig, -80 kg. Népes mezőny, nagyon erős színvonal. Orosz, brazil, litván versenyző az első három helyen. Magyar induló nem volt.

Masters férfi testépítés, 40-49 évig, -90kg. Első helyen olasz, második, harmadik helyen német versenyző. Népes mezőny, nagyon erős színvonal. Magyar induló nem került a tizenötbe.

Masters férfi testépítés 40-49 évig, +90 kg. Nagyon sok induló, nagyon erős mezőny. Ukrán győzelem, német ezüst és bronz. Szerintem a másodiknak kellet volna nyerni, de ez véleményes. Magyar induló nem került a tizenötbe.

Masters férfi testépítés, 50-59 évig. Népes mezőny, nagyon erős színvonal. Orosz, olasz, német versenyző az első három helyen. Magyar versenyző nem került az első tizenötbe.

Masters férfi testépítés, 60 év felett. Erős színvonal, közepes létszám. Angol győzelem, spanyol ezüst, és bronz érem. Magyar induló nem volt.

Masters női testépítés. Sok induló, erős mezőny. Újzélandi győzelem, német ezüst és bronz. Szerintem a második volt az első. Magyar induló nem került a tizenötbe.

Masters női fitness forma. Sok induló, erős színvonal. Olasz, norvég, spanyol versenyző az első három helyen. Székely Móni ötödik lett, ha számít hol a verseny, dobogós. Nagyon jól nézett ki. Farkas Andi tizenkettedik lett, érzésem szerint lepontozták. A többi magyar versenyző nem került az első tizenötbe.

Minden résztvevőnek gratulálok!


Részletes eredményekért katt ide!


Vida Zoltán

Megjelent: 262 alkalommal