És végül, a leglényegesebb rész, az eredményhirdetés következett.
Kint a bemelegítő helyiségben most már vidáman elemeztük az eseményeket, nevetve az esetleges poénokon, úgy éreztem mindenkinek jobb lett a hangulata a versenyünk végére. Közben még zajlottak a magasabb kategóriák összevetései és a szabadon választott versenyek, ezeket nem néztük meg, mert mi versenyzők nem mehettünk be a nézőtérre, esetleg a függöny mögül leskelődtünk. Lement a nagykategóriák versenye is, a közönség szűnni nem akaró ünneplése közepette, csodáltam a nézőket, hogy mindvégig kitartóan, érdeklődéssel nézték végig a versenyt.
Volt még egy hosszabb ceremónia a befejezés előtt, ez pedig az eredményhirdetés volt. A kategóriákat, a nyolc versenyzőt hívták a színpadra. Miután a 175 cm alatti kategória felment a színpadra, a 8. helytől, hátulról kezdték sorolni a versenyzőket, és bemondták, 8. helyezett a tegyük fel, 65-ös rajtszámú x.y. versenyző.
Ekkor esett le nekem, hogy előző napon, a kötelezőn miért olvastak utolsóként az eredmény kihirdetése során, amely akkor nekem rosszul esett. Így utólag jöttem rá, hogy már a kötelezőn is rajtszámok szerint elért pontszámok alapján egy helyezést értünk el és növekvő pontszámok alapján jutottunk tovább.
Akkoriban még eredményhirdető dobogó is volt a versenyeken, és ahogy sorban szólították a helyezetteket, mindenkit beállítottak ennek megfelelően a színpadra. Nem hittem, egyáltalán nem mertem elhinni, hogy így alakulhat, de amikor a 3. helyezettet kiszólították és felállt a dobogóra, a mellkasomban olyan eszméletlen nyomást éreztem és csak nyeltem nagyokat, hogy felfogni sem tudtam ezt a befejezést.
És másodiknak sem engem hívtak ki, már nem tudtam mi is történik velem valójában, de, hogy nagyon boldog voltam az biztos.
Amikor felálltam az első helyre, az a legmagasabb fok nekem úgy tűnt, hogy a fejem a mennyezetet éri. Nyakamba akasztották a nemzeti színű szalagos érmet, valami tárgyjutalom és oklevél is volt és a közönség változatlanul tombolt.
Te jó ég, ilyet? Hát ez, hogy történhetett? A dobogó legmagasabb fokán csak álltam, ünnepeltek és én a könnyeimmel küszködtem, hihetetlen élmény volt.
Eredményhirdetés után edzőm, Dr. Langermann Péter megölelt, gratulált, én azt mondtam, ezerszer köszönök mindent, amiért hozzá segített ehhez a csodához, igyekszem ezután is a testépítést méltó módon képviselni akár versenyen, akár hétköznapi emberként.
Velem nem fog szégyent vallani és ez így volt még sok éven keresztül.
Ilyen volt a régi idők versenyhangulata, számomra a testépítő versenyzés így kezdődött, amely vegyes érzelmeket, izgalmakat, hol keserves szenvedést, hol lehangoló időszakot, áldozatvállalást, aztán sikereket, boldogságot, számos további jó helyezést hozott, hazai és nemzetközi, európai és világversenyeken.
Amit ebben a 6-részben leírtam, az valójában a kezdet volt, a tűzkeresztség, ez hozzásegített ahhoz, hogy még ma is úgy gondoljak erre a sportágra, amely értelmes, eredményes, hasznos életformát adott nekem.
Így történt, az életemnek nagyon szép időszaka kezdődött azzal a versennyel.
Köszönöm a figyelmeteket, üdv mindenkinek, hajrá továbbra is a testépítő sportért.
Zimmermann Feri voltam.
