2010. február 08., hétfő 11:17

Személyi edzők a Bodysporton: Lakatos Múmia Mihály

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)

Lakatos Múmia Mihály tízszeres magyar bajnok nyilatkozik a személyi edzésről, a maga őszinte stílusában, több mint harminc év tapasztalatával a háta mögött.
L.M.
Sokan vagyunk sokfélék. Sokunk helyett más kellene, sokunk helyett senki!
A sors iróniája, hogy a cipész sajnos nem marad mindig a kaptafánál, ahogy az ősi mondás tartja. Pedig így kellene lennie. Találkoztam olyan önjelölt fitness "evangélistákkal", sőt "prófétákkal" akik azt vallották magukról, hogy a megváltást magát hozták el a sportágba.
Persze valamennyien "Nagy Anonymousok" voltak, akiknek nemhogy neve, de fogalma sem volt a sportágról, mégis a műfaj magas iskolájáról tettek tanúbizonyságot.
Hamisat, mint amilyen maga a hamis próféta. Az ilyenek rombolják le sajnos gyakorta a tapasztalt "rókák", rátermett trénerek nimbuszát, és lenyúlják a szakértők megérdemelt megélhetését. Találkoztam olyan edző zsenivel is, aki azzal kérkedett, hogy bajnokot nevel egyik-másik "szerencsétlen áldozatából", de nem tudott megmutatni egy szabályos bicepsz gyakorlatot, kétkezes súlyzóval.

De a napokban is akadt olyan prókátor, aki csábítja az egyik versenyző jelölt hölgy tanítványomat, mondván, ha komoly fejlődést szeretne elérni, hagyja a kiégett öreg múmia maradi edzés módszereit a sunyiba, és majd ő bajnokot farag belőle.

A valóság sokkal prózaibb, e felszínes hozzá édesgetésben. Hosszú éveken keresztül (többszöri megszakítással), barátnője volt a szóban forgó lány, akit együttlétük során kategórikusan eltiltott a versenyzés lehetőségétől, pedig az égiek erre alkalmas genetikai adottságokkal áldották meg. Most, hogy épp újabb szakításban vannak, a lánynak pedig felnyílt végre a szeme, és elege lett a zsarnoki kapcsolatból, stratégiát váltott a hirtelen edzővé önavanzsált géniusz, és láss csodát; megvilágosult.
Azt az elnyomott "rabszolgát" fogadja kegyeibe őkegyelmessége, akit nemrégen minden méltóságától és értékétől megfosztott. Roppant átlátszó hadművelet.
Vesztét érezvén, 180 fokos fordulatot vett az egykori zsarnok. Habozás nélkül tönkre tenné az eddigi munkámat, és összetörné a hölgy álmait.

De maradjunk a témakörnél, hiszen az olvasót nyílván legkevésbé sem érdeklik a kulissza titkok. Ha kényelmes megoldást választanék, hogy kibújjak a válaszadás felelőssége alól, egyszerűen egyetértenék - tény és való-, azokkal a nagy múltú (és valószínűleg még nagyobb jövőjű) sportoló-trénerekkel akik már előttem nyilatkoztak a edzősködés alapelveiről,-La Llave Alex, Nagy Orsi, Németh Robi aki egyben az edző válaszol szerkesztője is-, hiszen ők mindannyian értelemszerűen leírták mindazokat a kritériumokat amelyek létfontosságúak egy tréner-tanítvány közötti kapcsolatról, és mindarról ami a fejlődés elengedhetetlen elemeit képezik.
Ám etikátlan lenne kibújni a válasz alól mások munkájára és képességére hivatkozva, ezért szerény képességeimnek megfelelően közzéteszek magam is pár gondolatot amely a témakörrel kapcsolatos.
Vida Zoli szavaival élve, nüansznyi különbségek előfordulhatnak a szakemberek módszerei között, de a célirány valamennyiüknél ugyanaz; a fejlődés célja kezdőnél és haladónál egyaránt.
Úgy vélem én is, egy alapos konzultáció, amolyan verbális állapot felmérés mindenképpen elengedhetetlen egy tanítvánnyal, mielőtt a vele való foglalkozást elkezdenénk.
Jó tudni az esetleges betegségeiről néhány adatot, sérült vagy sérülésveszélyes testrészeiről, mennyire kezdő, vagy mennyire haladó, mik a szándékai, elvárásai és ennek megvalósítása érdekében mennyi energiát, időt, pénzt hajlandó áldozni, hiszen amint tudjuk a komoly fejlődés anyagi befektetés nélkül aligha valósítható meg /speciális táplálkozás, tápkiegek /.
Volt olyan vendégem, aki megvásárolt egy 75 dkg-os fehérje koncentrátumot, és rákérdezett; ha ezt fél éven belül elfogyasztja hány kiló sovány izomgyarapodást várhat tőle?

A válasz olyannyira nem smakkolt "bajnok jelöltünknek", hogy inkább el se vitte a fehérjét.
Ha a konzultáció úgymond értelemszerű, és elfogadott mindkét irányból, következhet az étkezés fontosságáról tájékoztatni a vendéget, annak függvényében, hogy mindössze szenvedélyből a strand szezonra, egészsége megőrzése céljából, vagy versenyzési szándékkal szeretne szenvedni a súlyzók terhe alatt, és nyílván otthon a konyhában, mert merőben különbözik a két sportoló közötti hozzáállás, munka befektetés, akaraterő, kitartás és anyagi befektetés.
Ellenben egy tényező-véleményem szerint- mindenkinél egy és ugyanaz az edzést illetően; a gyakorlatok szabályos végrehajtása.
Egy sportolói szent nézetet vallok; nincs rossz edzésterv, csak rosszul végzett gyakorlatok.

A legegyszerűbb gyakorlat is hatásosabb lehet, ha szabályosan kivitelezzük mint a legbonyolultabb, nyakatekert rosszul végzett gyakorlat.
Gyorsan hozzáteszem, hogy edzéstervek között létezik különbség, de csak pozitív irányban.
Fokozhatjuk, ha úgy gondoljátok; jó, kitűnő, brutális extra...a végtelenségig, amennyiben szabályosan edzünk.
Továbbá, valóban az edző-tanítvány közötti kontaktus létfontosságú az együttműködés és a fejlődés érdekében.
Én kiegészíteném ezt a kapcsolatot egy harmadikkal ;edző- tanítvány- edzőszerek (gépek, súlyzók), tehát ez a trilógia határoz a meg szerintem a legfontosabb tényezőket, amelyek a tanítvány fejlődéséhez vezethetnek.
Én magam edzéstervet nem szoktam annak a tanítványnak a kezébe nyomni, akit amúgy is közvetlenül irányítok, hiszen az én feladat körömhöz tartózik az edzés levezetése.
Továbbá azt vallom, hogy két edzést követően amelyek ugyanarra az izomcsoportra vonatkoznak, az izom sokkoló hatása elérése érdekében ne végezzük ugyanazokat a gyakorlatokat-vagy legalábbis másként.
Ha komolyan akarja venni a fejlődést számon kérem az étrendjét is ( amennyiben őszinte), hogy menyire tartotta be az előirt diétát.
Természetesen az edzéssel kapcsolatos elméleteket lehet fokozni a végtelenségig, és ha van rá igény kérek visszajelzést, és megígérem, hogy majd folytatást is írok ehhez a rövid beszámolóhoz. Addig is kitartást és rettenetes fejlődést kívánok minden bodysport olvasónak.

"múmia"

Megjelent: 1416 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. január 08., péntek 14:41