2010. június 22., kedd 23:12

Interjú az N.A.C. világbajnokság résztvevőivel: Lénárd Lajos

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Lénárd Lajost senkinek nem kell bemutatni, azt hiszem.
W.A.B.B.A. világbajnok 2009, N.A.C. Universum ezüst érmes 2009, az atletic kategóriában.
A mostani versenyen sajnos nem sikerült döntőbe kerülnie, amihez az is hozzájárult, hogy a hotelben csapvizet ivott, és nagyon rosszul volt a verseny előtt.
Ennek ellenére, nincs benne keserűség, nagyon sportszerűen, korrekten nyilatkozik a versenyről, és a helyezéséről.
Íme, Lajos benyomásai, a versenyről.

B.S.
Milyennek értékeled a verseny színvonalát?
L.L.
Ami a szállást illeti, maximálisan meg voltam elégedve a színvonallal.
Egy „Talasia” nevű szállodában voltunk elhelyezve, ami talán számomra, a kint tartózkodásunk alatt a legpozitívabb benyomást keltette.
Kezdve a szobáktól a reggeliig, ami fejedelmi volt.
Sajnos ilyen jókat már azokról a transzfer járatokról, amik biztosították a közlekedést a verseny helyszíne, és a szálloda között, nem tudok mondani.
Ezekkel a járatokkal már a megérkezésünk pillanatában is gondok voltak, mivel közel 3,5-4 órát kellet várnunk rájuk a vonat megérkezését követően a vasútállomáson, ami annyira fáradtan, és elcsigázott állapotban nem volt kellemes élmény.
Ami a versenyt illeti, tudom rengeteg kategória volt, de talán éppen ezért is lehetett volna egy kicsit pörgősebb a verseny lebonyolítása.
Én a szervezők helyében nem tartottam volna ilyen hosszú szüntet az elődöntők, és döntők között, és így valószínűleg nem éjjel 2-kor lett volna vége a versenynek.
Azonban mindent összevetve szervezettnek láttam a verseny lebonyolítását, és a bíráskodás is nagyon korrekt volt, de egy vb-hez mérten azért a döntőbe jutottakat meglephették volna némileg nagyobb kupákkal is.

B.S.
Hogy érezted magad a versenyen? Milyen volt a hangulat a csapatban?
L.L.
A versenyen nagyon jól éreztem magam. A hőmérséklet nagyon kellemes volt.
Ez az egyik pozitívuma az őszi versenyekhez képest a tavaszi szezonnak, mivel ősszel nem egyszer előfordult, hogy nem kicsit fáztunk a szünetekben.
A csapat hangulata a sok nehézség ellenére nagyon jó volt. Sokat nevettünk, főleg a visszafelé úton, ha mondhatom így a saját nyomorunkon, mellyel kapcsolatban mindenkinek nagy elismerés a kitartásért. Mindenki nagyon segítőkész volt, és az összetartásban sem volt hiány.

B.S.
Mennyire érezted erősnek a kategóriád?
L.L.
Nagyon sok, remek, jól felkészült versenyzőt volt alkalmam látni a világ minden tájról, de ennek ellenére úgy érzem, ez a mezőny abszolút nem megfoghatatlan.
Itt az atletic kategóriában ezúttal is a szálkásság volt a döntő, aminek én sajnos most egy kicsit hiányában voltam a szűkre szabott felkészülési idő miatt.
Ha lett volna még néhány hetem a vb-ig , akkor szinte biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban szerepeltem volna, de ezen már nem szabad rágódni, és a jövőbe kell tekinteni.
A felkészülés természetesen nem volt hiába, mert ennek a felkészülésnek a gyümölcse reményeim szerint majd ősszel fog igazán beérni, és ezt a remek formát, amivel most rendelkezem, akkor fogom tudni igazán kamatoztatni.

B.S.
Hogy értékeled saját helyezésed a mezőnyben?
L.L.
A Tabi verseny óta nagyon sokat sikerült javulnom, amiben ugye nem kevés munkám volt. Mindent összevetve tudtam, hogy az őszi formámat nem tudom hozni, és valahol éreztem is, hogy itt most nem leszek világbajnok, de ennek ellenére nem hátráltam meg, és nekivágtam Spanyolországnak.
Úgy voltam vele lesz, ami lesz, bátraké a szerencse! Itthon szerintem még egy 90%-os fazonnal vágtam neki az útnak, és mindenképpen reménykedtem egy döntőbe jutásban.
Ebben azért is bíztam még inkább, mert tudtam, illetve reménykedtem benne, hogy a tavaszi szezon gyengébb egy kicsit, mint az őszi.
Szerencsétlenségemre ezzel bakot lőttem, mert nem hogy gyengébb, de szerintem még sokkal erősebb mezőnnyel találtam szembe magam, mint ősszel Hamburgban.
Ettől függetlenül nagyon tetszett a verseny, és tapasztalatszerzésnek semmiképpen sem volt utolsó.
Minden esetre legalább annyira örültem, és éreztem sajátomnak Gábor testvérem döntőbe jutását, mintha velem történt volna a dolog. Nagy gratula neki!


B.S.
További céljaid? Milyen versenyeken szeretnél indulni idén?
L.L.
Ami az őszi versenyeket illeti, minden évben egyetlen fix támpont számomra a Superbody, de egyébként sajnos nem tudok semmi konkréttal szolgálni versenynaptár hiányában.
Erősen kacsintgatnék a nemzetközi versenyek felé, de be kell látnom, hogy ez is, mint minden, pénz nélkül nem megy.
Ezért hát nagy valószínűséggel, ősszel is túlnyomó részt hazai versenyeken fogok tudni színpadra állni. Nagyon bízom benne, hogy a jövőben egyre több nemzetközi világverseny helyszínének fog otthont adni Magyarország, mely kapcsán nekem, és a hozzám hasonló helyzetben lévő versenyzők is egyre több lehetőséget kapnak nemzetközi szinten is bizonyítani.
Lénárd Lajos
Megjelent: 1062 alkalommal