2010. szeptember 01., szerda 10:09

Az első testépítő magyar Európa bajnoki aranyérem története

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fiú, aki arról álmodott gyerek kora óta, sikeres sportoló lesz, nagy bajnok lesz belőle.
Sokat küzdött érte, szorgalmasan edzett a választott sportban, a testépítésben.
Harminc éves korában jött el az első siker, másod osztályú magyar bajnok, majd első osztályú magyar bajnok lett, 65kg-os kategóriában.
Mind ez akkor, mikor még a magyar bajnoki cím volt a legértékesebb, amit egy testépítő megszerezhetett.
Mint magyar bajnok lehetőséget kapott, részt vehet az Opavai nemzetközi versenyen, a magyar válogatott tagjaként. Itt ismerkedett meg későbbi edzőjével, aki sikereihez segítette.

Újdonsült bajnokunk tudta, hogy az ő irányítása mellett teljesülhetnek álmai.
Klubbot váltott, és elkezdték a közös munkát.
De mint minden meseszerű történetben, itt is előkerültek a rossz emberek.
Bajnokunkat egy átigazolási „botrányba keverték,, szövetségi ügy lett a dologból.
A kitalált vétségért, örökös eltiltást kiáltottak rá!

Bajnokunk álmai szertefoszlóban voltak! Egy ember állt mellé a bajban! Csak egy!
Az edzője, Vida Zoltán!
Ítélet született, fél év eltiltás, és az őszi szezonban csak egyéni indulóként való indulás!
Az ítélet után folyt a munka tovább, az edző segített bajnokunknak szakmailag, és anyagilag is, holott tudta, hogy egyéni induló, nem hoz dicsőséget sem a klubjának, sem a személyének.
Eljött az őszi szezon ,bajnokunk egyéni indulóként megnyerte a magyar bajnokságot, ezzel kvalifikálta magát a Svájci Európa bajnokságra.
És most jön történetünk csattanója: bajnokunk a Svájci Európa bajnokságon ezüst érmes lett!
És még erre is ráduplázott két főhősünk!
A csattanó csattanója az EB után pár héttel jött el. A nyertes orosz versenyző dopping tesztje pozitív lett, elvették tőle az aranyat, és mivel bajnokunk dopping tesztje negatív lett, ezért egyet előre léphetett a dobogón! Ő lett az első!
Arany érem! Megszületett 2000 november 5-én Lausanne városában, Svájcban, Magyarország első felnőtt férfi testépítő Európa bajnoki arany érme!!

Szóval az edző, és a tanítványa megmutatta!
Persze sokan gratuláltak, olyanok is, akik bajnokunkat korábban örökös eltiltással fenyegették, és ha rajtuk múlik, meg is teszik.
Eltelt tíz év, és edzőmben azóta is tökéletesen megbízom, és úgy érzem tíz év után is jó barátok vagyunk.
Azt hiszem, ez nagyon nagy dolog, és a közös munka során mindketten a legjobbat adtuk egymásnak, és azóta is.
Tíz év alatt nem volt köztünk súrlódás, és őszintén nézhetünk egymás szemébe.
Köszönet a segítségért, az első magyar testépítő Európa bajnok,
Földi Zoltán
Megjelent: 623 alkalommal