2011. október 02., vasárnap 20:01

Raj Krisztián: gyógyulás a súlyos betetségből, egészséges élet a testépítés segítségével

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Krisztián születésétől kezdve súlyos immundeffektusban szenvedett, így egész gyermekkorát nem csupán folyamatos betegségek kísérték, de óvodába és iskolába is gyakran csak sűrű orvosi felügyelet mellett járhatott.
Mindezt tetőzte 9 éves korában egy ritka kór - krónikus csontvelőgyulladás (Osteomyelitis) -, melynek köszönhetően életét is kizárólag annak köszönhette, hogy édesapja 1982 óta Németországban élt, édesanyja pedig ’89 őszén minden követ megmozgatott itthon (EÜ Minisztérium, Malév, Lufthansa, Vöröskereszt, Közalkalmazottak Szakszervezete, Kereskedelmi Kamara, orvosok stb.), így két sikertelen itthoni műtét után végül Frankfurtban harmadszor is kés alá került.
A szinte kiirthatatlan Staphylococcus aureus baktérium megtámadta Krisztián bal lábának csontvelejét, a német professzor szerint pedig megfelelő kezelés nélkül - azaz itthon a ’89-es hiányos orvosi háttérrel - néhány hónap alatt a teljes csontállományt felfalta volna.

Így nem csak életben maradása nagy szó, de az főleg, hogy sem amputációra, sem bármilyen rendellenes fejlődésre nem került végül sor. Gyógyulása azonban közel egy évig tolószékbe kényszerítette, utána még évekig mankóval, valamint bottal kellett járnia.
Mikor 15-16 éves korától beleásta magát a testépítés bugyraiba, az orvosok hivatalosan még tiltották volna minden extrémebb sporttól, de valójában még 17 éves korában is, mikor már javában 80-100 kg-mal szériázott guggolásnál.
R.K.
„Gyermekkoromtól kezdve vonzott egy izmos testalkat gondolata, mikor pedig tinikoromban komolyabban átböngésztem egy Body Building könyvet, egy mai napig tartó szerelemmé vált számomra.”

Krisztián onnantól rendszeresen edzett, és testépítő magazinok tucatjainak böngészésével mindent - speciális étrendeket is beleértve - autodidakta módon sajátított el.
R.K.
„A naturál testépítést olyannyira komolyan vettem, hogy édesanyám óvására az első egy évben még a táplálékkiegészítőket is kerültem, zömmel csak húson és tejen éltem.”

A folyamatos edzés hatására az 50 kg-os vékonyka alkat két és fél év alatt 80 kg-os fizikummá fejlődött (186 cm-es testmagasság mellett).
A versenyszerű testépítés is foglalkoztatta, így 18 évesen szerencsét próbált a Superbody ’98-on, ahol Bengyel Zsoltnak köszönhetően különdíjat kapott, és Tito Raymondékkal kiutazhatott az athéni Naturál Olimpia testépítő bajnokságra, valamint egy 4 oldalas cikk jelent meg történetéről a Muscle Sport magazinban.

Immunrendszere stabilizálódott, súlyos betegsége pedig azóta sem tért vissza, ás lába is teljesen meggyógyult, sőt 21 éves korától két éven át még thaiboxolni is tanult.
R.K.
„Rengeteg kedvelt hobbim volt életem során, pl. biológia, matematika, újságírás, műszaki cikkek, rajzolás, ezotéria stb., így többek között a sporton belül is több mindent kipróbáltam, ám még ha éves kihagyásokkal is, de a testépítéshez mindig újra meg újra visszataláltam az elmúlt 15 évben. A „sportosabb” életre ellenben mindvégig folyamatosan törekedtem, a helyes táplálkozásra pedig tinikorom óta figyelek.”

Krisztián június végén kezdett el újra terembe járni, több, mint két év után, és a Molnár Miklós emlékversenyen is tiszteletét tette - 31 évesen - felnőtt kategóriában 98 kg-os testsúllyal.
R.K.
„Noha az elején még csak egy intenzív nyári edzésnek indult, úgy érzem hosszú évek óva nem tudtam ekkora energiát beleölni a testépítésbe. Körülbelül 8 éve ismerem a Vida Fitness Centert, és mindig is nagyon tetszett a terem komoly felszereltsége, valamint a tisztelet, amit adnak egymásnak fiatalok és öregek egyaránt. Igazi példaképem a ’70-es évekbeli testépítők fizikuma, köztük is elsősorban Schwarzenegger arányai és masszív „ereje”. Kezdve legendás bicepszén, valamint fantasztikus mellizmán túl, széles hát- és esztétikus combizmain át, egészen erőteljes vádlijáig. A versenyen Német Robi ajánlására vettem részt, aki nem mellesleg számos hasznos tanáccsal látott el nem csak a helyes táplálkozás terén, de az edzésben is segítséget nyújtott, noha súlyzózás terén alapvetően Arnold ajánlott gyakorlatait és módszereit követem, majd ezeket egészítem ki számos trükkel. Sajnos alig két hetem volt a versenynél szigorúbb felkészülésre, ami látszott is a definíciómon, és igazi versenyszerű súlycsökkentő diétát, mint olyat, nem is végeztem, inkább egy minőségi folyamatos izomnövelést. Június vége óta nagy átlagban heti 3-4 alkalommal sikerült lejárnom, kiegészítve itthoni edzésekkel, közben 80-90 %-ban tartottam magam a precíz étrendhez, pláne július vége óta. Nem dohányzom, nagyon ritkán iszom, azt is csak barátokkal, de az elmúlt három hónapban gyakorlatilag egy korty alkoholt sem ittam. Célom egy erőteljes, arányos, és közel versenyszerű fizikum kiépítése.”
Krisztián a versenyre már átlépett egy olyan pszichikai határt, ahonnan úgy döntött, nem hagyja abba nyár végén sem az edzést, hanem megpróbálja – ha kompromisszumokkal is, de - innentől hosszútávon is beleépíteni mindennapi életébe a sportot, és már belekezdett egy intenzív 6 napos tömegnövelő programba, melyet október végéig pontosan tartani is tervez.
Teljesen egészséges, mindig örömmel edz, a teremben mindenki szereti, sok barátja van.
Edzéseiben Németh Róbert segíti, vele szokott konzultálni, ha kérdése van.
Krisztián igazi sportember, nagy öröm számomra, hogy a mi klubunkat választotta, és jól érzi itt magát.
Remélem, ez sokáig így lesz, és még sokáig nyomja nálunk a vasakat.
Vida Zoltán
Megjelent: 1086 alkalommal