2012. február 18., szombat 10:44

Andrasek Krisztián elkezdte az alapozozást

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Krisztián tavaly ősszel jó idényt zárt, hiszen második lett a Bodysport Kupa Tehetségkutató kategóriában, majd szintén második lett a Superbodyn, újoncban.
Ez remek eredmény, pláne ha figyelembe vesszük, hogy ez volt Krisztián első felkészülése.
Mutatott formája elismeréseként bekerült a Scitec Team-be, a Scitec támogatott versenyzője lett.

Ezzel együtt úgy vélem, elkövetett egy hibát, és pedig azt, nem jött ki az N.A.C. Universumra, pedig a súlya szinte rendben volt, indulhatott volna az atletic kategóriában.
Ezen utólag már kár keseregni, ebből maximum okulni kell, ha adott a lehetőség egy esetlegesen sikeres nemzetközi szereplésre, azzal élni kell.

Krisztián 188 cm, jelenleg 115 kg, a felkészülés időszakának megfelelő formában.
Csak az őszre koncentrál, a tavaszi szezont kihagyja.
A tavalyi képeihez képest feltűnően sokat izmosodott a combja, és a vállai is javultak.

Mivel magas testépítőről van szó, így pár kiló gyarapodás nem szembetűnő, de aki ért hozzá, látja a folyamatos fejlődést.
Krisztián ősszel a Bodysport Kupán, a Superbodyn, és remélem az N.A.C. Universemon is indul, hogy milyen kategóriában, az még kérdéses.

Nagyon fanatikus, igyekszik mindent úgy csinálni, ahogy a nagykönyvben le van írva.
És mivel van rá lehetősége, szán is a felkészülésre bőven.
Vagyis a feltételei adottak, a többi már csak rajta áll.
Vida Zoltán
Megjelent: 963 alkalommal