2012. február 28., kedd 22:26

Hajdrik Mária felkészülése a tavaszi idényre

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Nemrég Vida Zoli arra biztatott, írjak a "Hárem" hölgyek versenyfelkészüléséről a Bodysportra, hátha ez által serkentjük kissé a szunnyadó kedélyeket, és mások is kedvet kapnak a versenyzéshez, akik egyébként a tavaszi idényt ki akarták hagyni.
Nos, a stratégia bevált, egyre többen jelzik indulási szándékukat, és lendülettel készülnek a versenyekben bővelkedő tavaszra.
Ezt teszi a debreceni Vezér Fitness üdvöskéje Hajdrik Mária is, aki bár csak az őszi idényt lőtte be magának, nem tudott ellenállni a tavasz csábításának, a versenyek hívó szavának.
Marcsi többnyire magányosan készül, de így is lelkiismeretesen megoldja a feladatát, nem csalja el az edzést, és otthon a konyhában sem garázdálkodik, tehát ha kell tud szenvedni a magasztos cél érdekében.

Időnként , amikor csak munkabeosztása lehetővé teszi, Győrbe látogat egy-egy hosszú hétvégi edzőtáborozásra, amikor csatlakozva a "Háremhez" túl a közös edzéseken, az étrend stratégiát is átbeszéljük, gyakoroljuk a pózolást, majd újratöltve a Vezér Fitnessben folytatja a kiképzést.
A hosszú hajú amazon, viharvert, sikeres sportoló, aki már megjárta a hadak útját. Többszörös IFBB magyar bajnok a forma (body-fitness) kategóriában, WBPF EB. ezüstérmes a modell kategória -160 cm-ben, -az első helyre túlságosan izmosnak találtatott ebben a kategóriában-, 2011-es Herkules Trófea, modell kategória győztese...és sorolhatnánk az eredményeit.

Jelenlegi testsúlya 56 kg (sportpályafutása csúcstömege), tömött, formás, arányos.
Hátszélessége magasságához képest majdnem jó, dereka -hát a genetikájának- keskeny, farizmai gömbölyűek, karizmai is alakulnak, de legfejlettebb testrésze kétségtelenül a combja, főleg pompás hajlítóját bárki megirigyelhetné.
Vállizmain kell még korrigálni, de amivel igazán elégedetlen, az a hasizmainak bordázottsága, illetve annak hiánya.

Bármennyit nyüstöli, sima hasizma sajnos valóban sima, nem idézi egy "fonott kalács" formáját. Nyilván szó nincs róla, hogy Marcsi feladná, sőt még nagyobb elánnal kínozza gyengébb testrészeit.
Márciusban kezdődik egy formázási időszak a számára, majd áprilisban indul a testépítés kálváriája, a brutál diéta, azaz a szálkásítási fázis.

Verseny súlyát 48-50 kg-ra szeretnénk beállítani, de ha figyelembe vesszük, hogy 46-48 kg körül szokott mozogni a verseny súlya, a 155 cm magasságához plusz 2-4 kg mindenképpen komoly előrelépést jelentene.
Minden olyan versenyen szeretne elindulni, amely érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik Marcsi számára.
Az még a jövő rejtélye, hogy a modell, vagy a forma kategóriában fog nevezni, de az is elképzelhető, hogy ezt az adott versenyen hozott formának megfelelően döntjük majd el.
Nehéz bármit megprognosztizálni, de azt már most megprófétáljuk, hogy Marcsi élete egyik legjobb formáját hozza 2012 tavaszán.

"múmia"
Megjelent: 1022 alkalommal