2013. január 30., szerda 22:42

Kulicskó Zsuzsa fontolgatja

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Kulicskó Zsuzsa 2012-ben végig versenyezte az egész tavaszi idényt.
Előtte soha nem versenyzett, sőt súlyzós edzéssel is komolyabban 2012-ben kezdett foglalkozni, Lakatos Misi felügyelete mellett.
Misinek rögtön feltűnt, alkatilag tehetséges, és jól viseli a legkeményebb edzéseket is.
Így némi tanakodás után úgy döntöttek, Zsuzsi felkészül a 2012-es tavaszi idényre, és a cél rögtön a nemzetközi szint elérése volt.

Zsuzsi remek alapokkal rendelkezett, női birkózásban évekig versenyzett, ebben a sportban a mai napig aktív.
Zsuzsi gyorsan és jól reagált a más jellegű edzésre, a felépítése óriásit változott, egészen rövid idő alatt.

Rengeteg versenyen indult, közel volt a legjobbakhoz, azonban néhány hónapos edzéssel nem reális legyőzni azokat, akik mögött több éves versenyzés áll.
Több versenyen elvesztette a kritikus helyezéseket, vagyis ahol kis különbséggel jobb volt, ott a bírók az ellenfelet látták jobbnak.

Mindent megtett, mégis kevésnek bizonyult, és ez annyira megviselt, úgy belefásult, hogy még a súlyzós edzést is abbahagyta.
Szerencsére Misi meggyőzte, ne hagyja abba, és Zsuzsi januártól ismét edzésbe állt, és kacérkodik a visszatérés gondolatával.

Alkatilag nincs probléma, de több idő kell, előbb kisebb hazai versenyeken bizonyítani, és ha minden jól alakul, akkor lehet komolyabb célokat kitűzni, az elért eredmények függvényében.
Zsuzsi jó kezekben van, Misi remek edző, és Zsuzsi az egyik legkedvesebb tanítványa.

Nincs kétségem, mindent megfog tenni, hogy Zsuzsi sikeres legyen, és visszatérjen a versenyzéshez.
Remélem így lesz, és sikeresek lesznek, hiszen mindkettőjüket nagyon kedvelem.
Vida Zoltán
Megjelent: 1511 alkalommal