2013. augusztus 27., kedd 12:11

Felkészülés az őszi idényre: Fister András

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
András három hete diétázik, közel nyolc kilót fogyott, ebből négyet rögtön az első héten.
Miután átrohant rajta a felesleges 4 liter víz, onnantól nagyjából normális a súlyvesztése, ami nagyjából heti egy kiló.
András jelenleg 85 kg, javuló formában, az előző képeihez képest nagyon szembetűnő a változás.
Andrást nem ösztökélni, hanem inkább visszafogni kell a diétában, hajlamos lenne már most úgy diétázni, mint verseny előtt két héttel, ami nem lenne szerencsés, a fokozott izomvesztés veszélye miatt.

András nagyon következetes, céltudatos, meglepően érett gondolkodású a 17 évéhez képest, ilyen erős motiváció még felnőtt versenyzőknél is ritka.
András első versenyén, a Pro Nutrition Grand Prix-en 80 kg alatt indul, ami könnyedén meglesz, hiszen jelenleg 85 kg.

A versenysúlyát 78 kg körül tippelem, ami 4 kg-al lenne több a tavaszi versenysúlyánál.
András a Bodysport Kupán, és a Superbodyn is indul, a fő versenye a Superbody lesz, itt szeretne bizonyítani a 21 év alatti kategóriában.

Nagyon szeretne Superbodyt nyerni, a csúcsformát erre a versenyre időzíti.
A többi junior versenyen 24 év a korhatár, egyedül a Superbodyn versenyezhet nagyjából a saját korosztályával, hiszen András még nincs 17 éves.

Tervben van még egy nemzetközi verseny is, de ez az elért eredmények, és a mutatott forma függvénye.
Elképzelhető, hogy a Pro Nutrition Grand Prix-en összecsap Deák Pistivel, amennyiben Pisti tudja hozni a 80 kg-os súlyhatárt.

Ha így lesz, ez remélem nem okoz problémát köztük, az ellenfél nem ellenség, győz majd a jobbik.
András szépen alakul, hosszú lesz ez a versenyidény, messze még a Superbody, ahová az igazi csúcsformát tervezzük.
Az előkészületi versenyek nagyon fontosak, de nem elsődlegesek, András fontos ráéreznie a forma időzítés fontosságára, nem szeretném, ha túl korán kimerülne, akár fizikálisan, akár mentálisan.
Tavasszal András két versenyen indult, őszre már négyet terveztünk.
Ez már egy teljes idénynek mondható, több lépcsős formába hozással, ami többek közt arra lesz jó, hogy András megtanuljon egy időpontra koncentrálni, és csúcsformát hozni, egy adott időpontra.
Szerintem Andrásnak sikerülni fog, ilyen elszántságot kevés versenyzőnél láttam, András idén megszerzi a szükséges színpadi rutint, jövőre pedig már jöhetnek a nagy nemzetközi versenyek.
András felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 267 alkalommal