2014. március 19., szerda 22:02

Felkészülés a tavaszi idényre: Vavika Péter

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Péter nagyon jó adottságú, szerény testépítő.
Foglalkozását tekintve fizika tanár, egy középiskolában.
Gyerek kora óta sportol, és szerencsére ez meg is látszik a fizikumán.

A sporttal 6 évesen ismerkedett meg, 6-10 éves koráig úszott, 10 éves korától atletizált.
Így remek alapokkal rendelkezett, mikor 21 évesen hobby szerűen elkezdte a testépítést.

Négy évet igen komoly szinten edzett, 2000-ben Superbody újonc kategóriában 5. , majd 2001-ben open kategóriában 2. helyezést ért el.
Ez után nem foglalkozott a versenyzéssel, de edzésben maradt.

Aztán 2012-ben elkezdett ismét komolyabban edzeni, és idén tavasszal úgy döntött, ismét színpadra áll.
Péter 38 éves, 182 cm, jelenleg 97 kg.

A versenysúlyát 90 kg körül tippelem.
Péter felül már az időszakhoz képest száraz, azonban a lábai kidolgozása elmarad a felsőtestétől.

Péter a súlyánál élőben sokkal többet mutat, edzés közben szemlélve kimondottan jó benyomást kelt.
Péter pózolásán van mit csiszolni, de rengeteg idő van még hátra, szerintem nem lesz ezzel gond, hamar visszajönnek a mozdulatok.

Élőben Péter jobban mutat, mint a képeken, de ez a pózolási rutin hiánya.
Péter erőssége a karja és a lába, picit talán a válla és a háta le van maradva a hatalmas karjához, és a combjához képest.
Szerintem ha jól beszárad, az arányai is javulnak majd, főleg a combjai ha kisebbek és szárazabbak lesznek, az sokat fog javítani a fizikumán.
Péter egyenlőre a Bodysport Tehetség Kutató Kupán indul, a többi verseny az itt elért eredmény függvénye.
Péter képességei alapján sikeres lehet, úgy hogy szerintem találkozunk vele több versenyen is, a tavaszi idényben.
Péter felkészülését végig kísérjük a bodysporton.
Vida Zoltán
Megjelent: 1394 alkalommal