2014. május 02., péntek 11:19

Felkészülés a Bodysport Kupára: Fekete Dóra, Bodor Júlia egy héttel a verseny előtt

Írta: 
Értékelés:
(0 szavazat)
Fekete Dóri remek adottságokkal rendelkezik, három éve edz a Vida Fitneszben, ebből 2 évet Németh Róbert irányítása alatt.
Dóri egy éve versenyez, a fitness figure kategóriában indult.
Most is ebben a kategóriában szeretne indulni, ha tudja hozni a kategória súlyhatárát.

Dóri felkészülését Németh Robi irányította, ami nem volt éppen egyszerű, mert folyamatosan igazodniuk kellett olyan körülményekhez, amik nem éppen ideálisak.
Dóri rendőrként dolgozik, így a szolgálati napok kimaradtak az edzésből, és a diéta megtartása is komoly nehézségeket okozott.

Dóri ennek ellenére jó formában van, nagyjából 3-4 kg lehet rajta, de ezt a versenyig bőven leadhatja.
Nem a fizikuma, inkább a pózolása aggaszt, kicsit görcsösnek látom, és bizonyos pózokban vannak tartás hibák is.

Megfelelő gyakorlással ez is kezelhető, remélem Dóri ezt a részét is komolyan veszi a felkészülésnek, kár lenne ezért helyezéseket veszíteni.
Egy hét nagy idő, ennyi idő alatt minden a helyére kerülhet.
Bodor Júlia élete első idényére készül, a fitnesz modell kategóriában szeretne indulni, a Tehetség Kutató Kupán, és a Nyílt Nemzetközi Szabadidős versenyen is.

Julcsi alkatilag nagyon jó, és a fizikálisan is remek állapotban van.
Az oldalsó pózokban még van némi tartás hiba, ezt leszámítva a pózolása is rendben van.

Julcsi 35 éves, 20 éves kora óta végez súlyzós edzéseket, és pont ennyi ideje sportol.
Julcsi 161,5 cm magas, jelenleg 53kg, a versenysúlyát nem tervezi, csak a tükörre figyel.

A versenyre februàr 3.-àn kezdett készülni, nem okozott neki nehézséget sem a diéta, sem az edzés.
Julcsi alapvetően a mindennapokban is próbál egészségesen, "tisztán" étkezni.
Az edzés a felkészülésében soha nem okozott problémát, nem is tudja elképzelni a minden napjait vasak, és edzések nélkül.
A versenyzés gondolata 19 éves kora óta foglalkoztatja, bizonyos időközönként eszébe jutott, hogy ki kellene hoznia a testéből a maximumot, és színpadra kéne állnia.
Most érezte úgy, el jött az ő ideje, és felkészült, a képeket megtekintve, egész jól.
Hogy mind ez mire lesz elég, az vasárnap kiderül.
Vida Zoltán
Megjelent: 3065 alkalommal